Mennénk a Marsra, de árt a szívnek

A technológiai fejlesztések mindinkább elérhetővé tesznek egy ember részvételével történő Mars-expedíciót. De a hónapokig tartó mélyűri utazásnak súlyos következményei lehetnek elsősorban a kozmikus sugárzás miatt. A most közzétett eredmények is erre utalnak.

Eddig csak az 1960-as és 70-es évek Apollo-küldetéseinek űrhajósai hagyták el a Föld mágneses védőmezejét, amely megszűri a kozmikus sugárzást. Egy új tanulmányból – amelyet a Space.com űrhajózási portál is közölt – kiderül, hogy ez a kaland nem tett jót a szívüknek.

A kutatás összehasonlította az Apollo-legénységek kórtörténetét azon űrhajósokéval, akik nem jutottak fel az űrbe, illetve azokéval is, akik alacsony Föld körüli pályán tevékenykedtek. A mély űrt megjárt személyzetnél sokkal gyakoribb volt a halálos szívbetegség . Ugyanezt az eredményt hozták az egerekkel végrehajtott kísérletek is.

A hónapokig tartó mélyűri utazásnak súlyos következményei lehetnek elsősorban a kozmikus sugárzás miatt

Ahogy közeleg 2024, a Nemzetközi Űrállomás leszerelésének éve, a nemzeti és privát űrügynökségek a Hold és a Mars felé fordulnak. Az ilyen küldetések azonban kiteszik az űrhajósokat a kozmikus sugárzásnak, amelynek hatásáról még nem tudunk eleget.

Eddig 24-en jártak a Holdon vagy Hold körüli pályán, de ez az első olyan kutatás, amely az egészségi állapotukat a többi űrhajóséval méri össze, és nem a teljes népességével. Az eredmény az, hogy a szívbetegségek kockázatát ötszörösére növelte a hosszabb űrutazás. Ennek egyébként nemcsak a sugárzás az oka, hanem a súlytalanság is, hiszen a keringési rendszernek olyan fizikai körülményekhez kell alkalmazkodnia, amelyre nem készítette fel az evolúció. Maradandó károsodást azonban csak a sugárzás okozott.

Az űrutazás, a súlytalanság egzotikus kalandnak tűnik, de veszélyes élettani következményei vannak. Szinte a szervezet minden porcikája átalakul, s nem feltétlenül előnyére. Részletek!

A korábbi feltételezések szerint komolyabb károsodást csak évek alatt okozhat a kozmikus sugárzás, a kutatás viszont arra mutat, hogy ehhez elég két hét is. A jövőbeli Hold- és Mars-utazások megtervezésénél tehát a sugárzásvédelemre nagy gondot kell fordítani. Ennek egyik módja az árnyékolás, amit a bolygókutató szondáknál már régóta alkalmaznak az elektronika védelmére: ez a feladata az űreszközökön látható aranyfóliának.

Forrás: hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.