Meglepő, mire jó a durián héja

Antibakteriális hidrogél kötszerré alakították a durián héját a szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem (NTI) tudósai, akik a gyümölcshulladék kezelésére kerestek megoldást.

A közelmúltban német kutatók megfejtették, mi adja a durián jellegzetes, romlott húsra emlékeztető szagát .

"Szingapúrban évente mintegy 12 millió darab duriánt fogyasztunk el. A húsát esszük meg, ám semmit nem tudunk tenni a héjával és a magjaival, ez pedig környezetszennyezéshez vezet" - magyarázta William Chen professzor, az NTI élelmiszer-tudományi és -technológiai programja vezetője. A növény héja a durián több mint felét alkotja. Ezt általában kidobják és elégetik.

A durián, a világ legbüdösebb gyümölcse, héja általában hulladékként végzi
A durián, a világ legbüdösebb gyümölcse, héja általában hulladékként végzi. Fotó: Getty Images

Chen szerint a technológiailag felhasználható élelmiszer-hulladékok, mint például a szójabab vagy gabonafélék is, a módszernek köszönhetően csökkenteni tudják az országban az élelmiszerhulladék mennyiségét. Az NTI kutatói cellulózport vontak ki a durián héjából, miután azt felaprították és liofilizálták, azaz fagyasztásos szárítással tartósították. Ezután összekeverték glicerollal. Az így kapott keverék lágy hidrogéllé válik, amelyet sebkezelésre használt kötszercsíkokká vágnak.

A hagyományos sebkötözőkkel szemben a hidrogél kötöző képes arra, hogy a seb területét hűsítse és nedvesen tartsa , ami segíthet felgyorsítani a gyógyulás folyamatát. A kutatók szerint továbbá jóval költséghatékonyabb az élelmiszerhulladék és az élesztő alkalmazása antibakteriális kötözők készítésére, mint a hagyományos kötözőanyagok előállítása, amelyek mikrobaellenes tulajdonságai egy jóval drágább fémből, ezüstből vagy rézionokból származnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Általában változóan felhős időre számíthatunk. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél egyre inkább mérséklődik.Késő este 15, 22 fok várható. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.