Meglepő dolog derült ki a Vénuszról

Egykor lakható lehetett a Vénusz. A kutatók szerint 2-3 milliárd éven át volt mérsékelt hőmérséklet és víz a bolygón, majd drámai átalakulások hatására megváltozott a planéta felszínének 80 százaléka.

Negyven éve a NASA Pioneer Venus nevű projektje talált arra utaló jeleket, hogy a Vénusz egykor egy sekély óceánnak megfelelő vízzel rendelkezett. A közelmúltban pedig a Goddard Űrkutató Intézet munkatársai - Michael Way és Anthony Del Genio - megvizsgálták, lehetett-e valaha a folyékony víz létét támogató stabil klíma a Vénuszon. A tudósok ehhez 5 különböző szimulációt alkottak. Mind az öt esetben arra jutottak, hogy a Vénuszon mintegy hárommilliárd éven át minimum 20, maximum 50 Celsius-fokos hőmérséklet lehetett.

Vénusz, bolygó, lakható bolygó, tudomány, űrkutatás, Naprendszer
Egykor lakható lehetett a Vénusz. Fotó: iStock

Ma is lakható lenne?

A mérsékelt hőmérséklet ma is jellemezné a bolygót, ha a bolygó kőzeteiben tárolt szén-dioxid nem szabadult volna fel mintegy 700-750 millió évvel ezelőtt. Három elképzelt forgatókönyv a Vénusz mai földrajzi adottságait vette figyelembe, valamint egy 310 méteres átlagmélységű óceánt , egy tíz méteres mélységű sekély vízréteget, illetve egy kis mennyiségű, talajba zárt vízmennyiséget foglalt magában. Összehasonlításként egy olyan esetet is figyelembe vettek, amikor a Föld földrajzi adottságait egy 310 méteres óceánnal társították, és végül egy olyan világot is, ahol a teljes felszínt egy 158 méter mély óceán fedi.

Mi történne, ha aszteroida ütközne a Földdel? A válaszért kattintson ide!

Háromdimenziós modellezéssel szimulálták a 4,2 milliárd évvel ezelőtti, a 715 millió évvel ezelőtti és a mai környezeti adottságokat: a Nap változó sugárzását és a változó légköri összetételt. Bár sok kutató úgy véli, hogy a Vénusz a Naprendszer lakható zónáján kívül kering és a Naphoz túl közel van, így folyékony víz nem lehet rajta, az új tanulmány mást állít. "A Vénuszt érő napsugárzás jelenleg kétszer annyi, mint amennyi a Földet éri. Ugyanakkor minden általunk modellezett esetben arra jutottunk, hogy a Vénuszon még mindig a folyékony víz jelenlétét támogató felszíni hőmérséklet van" - mondta Way.

A rejtélyek bolygója

Nagyjából 4,2 milliárd éve - tehát nem sokkal a kialakulása után - a Vénusz gyors lehűlési perióduson esett át. Akkor a légkörében túlnyomórészt szén-dioxid uralkodhatott. Ha a bolygó a következő hárommilliárd évben a Földhöz hasonló módon formálódott, a szén-dioxidot leköthették a szilikát kőzetek és a felszín magába zárhatta. A második korszakban - 715 millió éve - már a nitrogén dominálhatott a légkörben, ám nyomokban szén-dioxidot és metánt is tartalmazott - a mai Földhöz hasonlóan. Ezek a körülmények stabilak maradhattak a mai napig. De mi idézhette elő a gázok eltávozását? Ez egyelőre rejtély, ám a kutatók szerint valószínűleg összefüggésben áll a bolygó vulkáni aktivitásával.

Egyelőre több fő kérdés maradt is megválaszolatlan maradt, így nehéz pontosan megállapítani, hogy a Vénusz valóban lakható lehetett-e. "Több misszióra van szükségünk a Vénusz tanulmányozásához és több részletre a történelme és fejlődése megértéséhez" - mondta Way. Ugyanakkor úgy véli, hogy az egykori Vénusz drámaian különbözött attól a bolygótól, amelyet ma ismerünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.