Még idén megváltozhat, melyik a legnépesebb ország

India, Kínát maga mögött hagyva, várhatóan pár hónapon belül a világ legnépesebb országává válik – olvasható ki az ENSZ szerdán kiadott adataiból.

Az év közepére Indiának várhatóan 2,9 millióval több polgára lesz, mint a Kínai Népköztársaságnak. Előbbinek az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) szerint akkorra 1,4286 milliárd lesz a becsült lakossága, míg Kínáét 1,4257 milliárdra teszik. A harmadik helyen az Egyesült Államok szerepel mintegy 340 milliós lélekszámmal. Korábbi népesedési adatokból demográfiai elemzők azt jósolták, hogy India áprilisban fogja megelőzni nagy szomszédját.

India, Kolkata, piac, tömeg
A felvétel a híres kolkatai virágpiacon készült. India hamarosan a világ legnépesebb országává avanzsálhat. Fotó: Getty Images

Indiában az utolsó népszámlálást 2011-ben tartották, a soron következő 2021-ben lett volna aktuális, de a világjárvány miatt elhalasztották. A világ népesedéséről szóló friss jelentés szerint a két legnépesebb állam a Föld 8,045 milliárdos népességének több mint egyharmadát fogja adni. A népességnövekedés üteme mostanra mindkét országban lelassult, de Kínában jobban, mint Indiában.

Kína lakossága, az elmúlt hat évtized számait tekintve, tavaly csökkent először. A történelmi fordulatot a szakemberek szerint további tartós népességfogyás fogja követni. Az Indiában 2011-től mért átlagos 1,2 százalékos bővülés a lakosság számában 0,5 százalékkal volt alacsonyabb az azt megelőző 10 év átlagánál. Az UNFPA felmérése szerint Indiában, Brazíliában, Egyiptomban és Nigériában a lakosság körében általános vélekedés, hogy a népesség, csakúgy, mint a termékenységi ráta, túlságosan nagy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.