Már az ősember is hordott piercinget

Egy délkelet-törökországi, több mint 10 ezer éves temetkezési helyen talált kődíszek bizonyítják, hogy az emberek már az őskor óta díszekkel ékesítik testüket.

Bár a mai Törökország és Irak területét is magában foglaló termékeny félhold területén több ásatáson is apró, vékony és hegyes köveket találtak, egészen mostanáig nem tudták, hogy mire használták azokat.    

piercing
Nem új szokás az arc díszítése. Fotó: Getty Images

Emma Louise Baysal, az Ankarai Egyetem régészprofesszora elmondta, hogy eddig nem találtak olyan testet, amelyben az ékszer még a helyén lett volna. "A Boncuklu Tarla-i lelőhelyen azonban mindegyik ékszert megtaláltuk a csontvázakon, nagyon közel a fülükhöz és az ajkaikhoz" - állítja a professzor. Ennek köszönhetően a szakértők most először következtethetnek arra, hogy minden bizonnyal piercingként használták azokat.    

Baysal szerint a csontvázak alsó állkapcsán lévő fogak kopásából is arra lehet következtetni, hogy az őskori emberek alsó ajkaikon pierciengeket hordhattak. Az ásatás helyszínét körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt egy vadászó-gyűjtögető csoport lakta, akik végül le is telepedtek a térségben. A feltárások folytatódnak a területen, ahol a régészek elmondása szerint eddig több mint 100 ezer leletet fedeztek fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra