Mágnessel gyűjthetik be a rákos sejteket

Amerikai tudósok egy csoportja szerint mágnesek alkalmazásával lehetséges felfedezni olyan daganatos sejteket az emberi szervezetben, amelyek az egyéb diagnosztikai módszerek elől könnyen rejtve maradhatnak.

A Stanford Egyetem kutatói embereken tesztelnének a közeljövőben egy rák elleni vakcinát. Részletek itt.

A rosszindulatú daganatokról időről időre leválnak kóros sejtek, amelyek aztán a véráramba kerülve keringenek a szervezetben, illetve távoli áttéteket képezhetnek - ezeket cirkuláló, avagy keringő tumorsejteknek nevezzük. Jelenlétüket a vérben kimutatva, úgynevezett folyadékbiopszia alkalmazásával az orvosok képesek lehetnek felismerni egy már meglévő daganatot, illetve képet kapni az alkalmazott kezelés hatékonyságáról. Dr. Sanjiv Sam Gambhir, a Stanford Egyetem korai rákfelismerésért dolgozó Kanári Központjának igazgatója szerint azonban a technológia nem elég precíz. "Egy átlagos vérmintában nagyon kevés ráksejt található, így előfordulhat, hogy a vizsgálathoz használt kémcsőbe végül egyetlen tumorsejt sem kerül, ezáltal - tévesen - azt a következtetést lehet levonni a teszt alapján, hogy nincs miért aggódnunk" - mutatott rá a szakember.

A mágnes 80-szor hatékonyabb

Dr. Gambhir és kutatócsapata kialakított egy mágneses elven működő eljárást a keringő tumorsejtek hatékonyabb felfedezésére. Ehhez először speciális, mágneses összetevőket tartalmazó nanorészecskékkel jelölik meg az érintett sejteket, majd egy kisujjnyi hosszúságú, gemkapocs vékonyságú drótot juttatnak az érhálózatba. A magnetizált tumorsejtek a huzal közelébe kerülve rátapadnak az eszközre, így később azzal együtt eltávolíthatók a szervezetből.

Mágneses technológia segíthet a keringő tumorsejtek hatékonyabb felfedezésében
Mágneses technológia segíthet a keringő tumorsejtek hatékonyabb felfedezésében

Bár a módszert még nem tesztelték embereken, sertéseken folytatott kísérletek alapján a mágneses technológia akár 80-szor olyan hatékony lehet, mint a folyadékbiopszia. "Becsléseink szerint folyadékbiopsziánál körülbelül 80 vérminta elemzésére lenne szükség ugyanahhoz az eredményhez, mint amelyet egyetlen dróttal képesek vagyunk alig 20 perc alatt elérni. Reméljük tehát, hogy ez a megközelítés javítani fogja a diagnosztikai képességeinket, nagyobb rálátást adva egyebek mellett arra is, hogy valójában mennyire ritka ezeknek a cirkuláló tumorsejteknek az előfordulása, illetve hogy mennyi időre van szükség a megjelenésükhöz a véráramban a rák kialakulását követően" - fogalmazott dr. Gambhir.

Terápiás eszközként is működhet

A kutatók elképzelései szerint a mágneses technológia nemcsak a rákos elváltozások felfedezésében lehet hasznos a jövőben, hanem az alkalmazott terápiák hatékonyságának ellenőrzésében is, továbbá akár önálló terápiás eszközként is bevethetik. "Amennyiben képesek leszünk elérni, hogy a módszer kellően jól működjön a ráksejtek begyűjtésében, úgy érdemes lehet megfontolni, hogy hosszú távon is bent maradjon a szervezetben. Voltaképpen egyfajta szűrőként működne a véráramban, amely megakadályozza a tumorsejtek terjedését a testen belül" - mutatott rá a szakember.

Egyelőre nem tisztázott, hogy az eszköz alkalmazható-e embereken, így mindenképpen további vizsgálatokra van szükség a témában. Emellett az is nagy kérdés, hogy vajon miként viselkednek a szervezetben hátrahagyott nanorészecskék. Mindenesetre a Stanford Egyetem tudósai egérkísérletek során már kimutatták, hogy ezek a tumorsejtek megjelölésére felhasznált részecskék vélhetően nem mérgezőek, ráadásul néhány hét alatt fel is bomlottak a rágcsálók szervezetében.

A tanulmány eredményei a Nature Biomedical Engineering című szaklapban jelentek meg.

Forrás: livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!