Kétezer éves DNS a tenger mélyén

A görög Antiküthéra szigete mellett elsüllyedt hajó évtizedek óta az egyik leggazdagabb ókori tengeri lelet, amely még mindig tartogat meglepetéseket. Ezúttal emberi maradványokra bukkantak a búvárok, melyekből jó eséllyel elemezhető DNS-t nyertek ki.

1900-ban tengeri szivacsot keresgélő búvárhalászok roncsokat fedeztek fel az Antiküthéra szigettől néhány kilométerre, a tenger fenekén. Később derült csak ki, hogy egy időszámításunk kezdetének környékén útra kelő, görög kereskedőhajó roncsát fedezték fel. A hajó valószínűleg Rómát vette célba, Peloponnészoszi-félsziget és Kréta között azonban elsüllyedt. A tragédia bőséges régészeti leletet szolgáltatott napjaink régészeinek, rengeteg kincset érő leletet hoztak a felszínre. Még Jacques Cousteau is merült a lelőhelyen, és talált is néhány emberi maradványt. Az akkori molekuláris genetika még nem állt azon a szinten, hogy e csontokból örökítőanyagot tudtak volna elemezni, ma azonban már más a helyzet - írja az MNO.hu .

Hasonló korú csontokból már kinyertek ilyen mintát, azokat azonban a szárazföldön lelték meg

Idén augusztus közepén a 2014 óta a helyszínen dolgozó régészek megtalálták eddigi kutatásuk legfigyelemreméltóbb leleteit. A Woods Hole Oceanográfiai Intézet (WHOI) munkatársai egy részleges koponyára, három fogra, lábszár- és karcsontokra, valamint bordákra bukkantak. Ezeknek a leleteknek a különlegessége, hogy rendkívül jó állapotban maradtak fenn, a kutatók ezért joggal bizakodnak, hogy elemezhető DNS-t vonhatnak ki belőle.

Bár a Földközi-tenger medre teli van elsüllyedt kereskedőhajók roncsaival, meglepően kevés emberi maradványt találtak a tenger mélyén pihenő roncsokban, olvasható a Nature-ben. Ennek oka, hogy a hajótörést szenvedők az esetek többségében megpróbáltak úszva menekülni, így eltávolodtak a hajótól. A nyílt vízben megfulladt áldozatok holttestei aztán gyorsan lebomlottak, vagy a tengeri állatok gyomrában végezték, és nyom nélkül eltűntek. Ezért kivételesen "szerencsés", amikor emberi maradványokra bukkannak a hajó belsejében. A régészek feltételezik, hogy egy rabszolga csontjaira bukkanhattak, akit a hajótestben láncoltak le, így a süllyedéskor nem tudott elmenekülni.

Ötzi, az 5300 éves gleccsermúmia gyomorbaktériumait vizsgálják svéd kutatók, a tudósok reményei szerint e kutatások új antibiotikumok kifejlesztését teszik majd lehetővé. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A szakértők szerint ha sikerül DNS-t kivonni a maradványokból - amelyre a legnagyobb esély a koponya vastag csontjaiból ígérkezik -, akkor ezzel rengeteg ismeretre tehetünk szert az elhunyt származásáról, koráról, esetleg egészségi állapotáról. Hasonló korú csontokból korábban már sikereden kinyertek ilyen mintát, azokat azonban a szárazföldön lelték meg.

Forrás: MNO.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.