Káposzta - súlyos betegségeket gyógyít

A Dél-Dakotai Egyetem kutatói a káposztafélék családjába tartozó élelmiszernövényekből készített kivonattal csillapították a fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) tüneteit egerekben.

A vizsgálatot vezető Moul Dey (Egészség- és Élelmiszertudományi Tanszék) és munkatársai jelenleg a kivonat vastagbélrákra kifejtett hatását vizsgálják. A colitis ulcerosa és a vastagbélrák közötti kapcsolat jól ismert: a gyulladásos bélbetegségben szenvedők között magasabb a daganat kialakulásának kockázata. A kivonat közvetlenül a daganatra hathat, illetve késleltetné a daganat kialakulását - ennek igazolására azonban további vizsgálatok szükségesek.

Dey és munkacsoportja két és évig folytathatja kutatásait, melyet a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) pályázatából finanszíroznak. A 2004 óta zajló vizsgálatok során emlőssejteken közel háromezer növényi kivonatot teszteltek, melyből több más mellett a fenetil-izocianát (PEITC) bizonyult gyulladásgátló hatásúnak.

A PEITC a Brassicának nevezett növényi fajták tagjaiban fordul elő, ide tartozik a káposzta, a karfiol, a vizitorma és a brokkoli. A felföldi zsázsa (Barbarea verna), mely saláták, levesek és köretek ízesítéséhez használt gyógynövény, szintén gazdag fenetil-izocianátban.

Állatkísérletes modellben a hatóanyag mérsékelte a colitis ulcerosa klinikai tüneteit, például a nyálkahártya pusztulását, a vérzést, a hasmenést és a következményes fogyást. A kedvező eredmények ellenére a kutatók nem biztosak benne, hogy emberben is ugyanazokat a biológiai hatásokat fogják tapasztalni.

A gyulladásos bélbetegség (IBD) egy krónikus, visszatérő gyulladásos rendellenesség, mely az Egyesült Államokban mintegy kétmillió embert érint. Alapvetően két formája van, a colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) és a Crohn-betegség. Dey és munkatársai megállapították, hogy a vizsgált anyag számos olyan gén működését gátolja, melyekről ismert, hogy aktiválódnak a betegség során, így a gyulladáshoz elengedhetetlen fehérjék szintézise zavart szenved.

Mivel a vastagbélrák egyike a leggyakoribb rosszindulatú betegségeknek, nagy eredmény lenne, ha az anyag daganatellenesnek bizonyulna. Ahhoz azonban, hogy a feltevésből gyógyszer legyen, nemcsak az eredmények megerősítése, hanem embereken való kipróbálásra lenne szükség.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.