Jön a laborkávé – te meginnád?

A laborban készített hús után most már kávét is elő tudnak állítani mesterséges körülmények között. Finn kutatók fejlesztették ki azt az eljárást, amire azért volt szükség, mert a babkávét sokszor csak természetkárosítással tudják kitermelni.

A klímaváltozás következtében a kávé egyre inkább luxustermékké válhat, így jobb, ha megbarátkozunk a mesterséges, laboratóriumban előállított kávé gondolatával. Egy finn fejlesztés most erre igyekszik megoldást találni – számol be az ng.24.hu a VTT Technikai Kutatóközpont újdonságáról.

kávé
A laborkávét természetesen pörkölve fogyasztják. Fotó: Getty Images

A klímaváltozás tehet be a kávénak

A kávétermesztésnek olyan területeken jelentős a földigénye, ahol igen értékes ökoszisztémák élnek, így gyakran erdőket vágnak ki azért, hogy kávéültetvény foglalhassa el a helyüket. Emellett a kávé nagy vízigényű, és sok kézi munkát igényel a termesztése, betakarítása, feldolgozása. Ráadásul a klímaváltozás erősen veszélyezteti a kávétermesztést, mert a legtöbb mai termőterületén túl szárazzá és meleggé válik az éghajlat. 

A finn kutatók tehát a valódi kávéval azonos ízt és zamatot akartak előállítani. Kávésejteket hoztak létre laboratóriumi körülmények között egy megfelelő tápanyagokat tartalmazó közegben (bioreaktorban), amelyet azután fagyasztva szárítottak ki. Az így liofilizált kávésejt-tömeget ezt követően meg is pörkölték. A kapott eredmény az őrölt kávéhoz hasonlító szemcsés anyag, amelyből hagyományos módon lehet lefőzni a kávéitalt.

A magas antioxidánstartalommal rendelkező kávé fogyasztása fittebb és erősebb fizikai állapothoz vezethet időskorban – derítette ki egy friss kutatás. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.