Gyomorszűkítés után kevesebbet fogynak a cukorbetegek

A Kalifornia Egyetem kutatói szerint a cukorbetegek kevesebbet fogynak a gyomorszűkítő műtétet követően. Természetesen az okoknak is a nyomába eredtek.

A kutatók szerint a centrumokban végzett komplikációmentes műtétek után a betegek rendszerint jelentős súlyvesztésről számolnak be, azonban 5-15 százalékuknak ez nem sikerül. A kutatásba 310 olyan gyomorszűkítő műtéten átesett beteget vontak be, akiket súlyvesztés szerint két csoportba soroltak. A műtét előtt az átlag BMI 52 volt, míg a műtét után ez 34-re csökkent, a betegek a túlsúlyuk átlag 60 százalékát leadták, azonban 38 páciens nem tudott lefogyni.

A különböző tényezőkre történő korrigálást követően a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a cukorbetegség, illetve a műtét során nagyobbra hagyott gyomor hátráltatja a fogyást. A cukorbetegeknél azzal is számolni kell, hogy inzulint, illetve más gyógyszereket kapnak, amelyek fokozzák a zsírok és a koleszterin képződését. "A cukorbetegeknél az is serkenti a hízást, hogy a hipoglikémiás epizódok kivédésére több kalóriát fogyasztanak, csökken a vesén át történő cukorürítés, illetve a víz- és nátriumvisszatartás az inzulin direkt hatása a vese disztális tubulusaira" - olvasható a tanulmányban.

A kutatók szerint az is kulcsfontosságú, hogy a sebészek megfelelő nagyságú gyomrot alakítsanak ki, a standard ballonok helyett inkább a páciens anatómiai felépítésére hagyatkozva. "A cukorbetegség gyógyszeres kezelésében történő változások növelhetik a fogyás hatékonyságát a gyomorszűkítésen átesetteknél. A legjobb eredmények eléréséhez elengedhetetlen a kicsi gyomor kialakítása" - vonták le a végkövetkeztetéseket a szerzők.

A tanulmány az Archives of Surgery folyóirat szeptemberi számában jelent meg.

Forrás: Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!