Feléledhetnek az elvesztett emlékek

A titkolózó amerikai katonai kutatók azt állítják, hogy néhány hónap múlva nyilvánosságra hozzák az agyi implantátum fejlesztésében elért eredményeket, amelyekkel a jövőben helyre lehet állítani a sérült katonák memóriáját.

Az amerikai Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) Barack Obama az emberi agy alaposabb feltérképezését célzó 100 millió dolláros ösztönző csomagjának köszönhetően egy négyéves terven dolgozik, melynek célja egy bonyolult emlék-stimulátor kifejlesztése. Ilyen kutatást korábban még nem végeztek, és a fejlesztés etikai kérdéseket is felvet azzal kapcsolatban, hogy szabad-e manipulálni az emberi elmét a háborús sérülések vagy az agy öregedésének kezelése nevében.

Egyesek szerint a vívmány többek között az öt millió Alzheimer-kóros amerikai betegen és a közel 300 ezer Irakban és Afganisztánban szolgált, traumás agysérülést szenvedett katonának segíthetne.

Előkészületben a memóriát helyreállító agyi implantátum (Fotó: Europress)

"Ha valaki a frontvonalon teljesített szolgálat közben megsérült, és nem emlékszik a családjára, azt szeretnénk elérni, hogy helyreállíthassuk ezeket a fajta működéseket"- mondta a DARPA programigazgatója, Justin Sanchez a Texasi Egyetem által Washingtonban megrendezett konferencián. "Úgy vélük, kifejleszthetünk olyan neurális protéziseket, amelyek közvetlenül kapcsolódhatnak a hippokampuszhoz, és helyreállíthatják az általunk vizsgált első típusú emlékeket, a deklaratív (explicit) emlékeket."

A deklaratív emlékek közé az emberekről, eseményekről, tényekről és számokról alkotott emlékek tartoznak, amelyekről eddig egyetlen kutatásnak sem sikerült kimutatnia, hogy elvesztésük után visszanyerhetők.

A kutatóknak eddig annyit sikerült elérniük, hogy mély agyi stimuláció segítségével enyhítették a Parkinson-kóros betegek remegését , csökkentették a rohamok gyakoriságát az epilepsziásokban, és javították az Alzheimer-kóros betegek emlékezetét. A szakértők szerint azonban az emlékek helyreállításához ennél sokkal aprólékosabb eljárásra van szükség.

Robert Hampson, a Wake Forest Egyetem kutatója a rágcsálókon és majmokon végzett kutatásában kimutatta, hogy a hippokampuszban lévő neuronok másképp aktiválódnak, amikor az állatok pirosat vagy kéket látnak, illetve egy arc vagy egy étel képét. Ennek a tudásnak a birtokában Hampson és munkatársai ki tudták bővíteni az állatok rövidtávú munkamemóriáját a hippokampuszt stimuláló agyi protézisek segítségével.

Hampson szerint ahhoz, hogy helyre lehessen állítani egy ember bizonyos emlékeit, ismernünk kell az adott emlék pontos mintáját. "A lényeg az, hogy vissza kell állítani az agy emlékfeldolgozó területeinek működését a normálisra, vagy majdnem normálisra, hogy a személy elérhesse a létrehozott emlékeket, és szükség szerint képes legyen új emlékek létrehozására" - mondta a kutató.

Arthur Caplan, a New York-i Egyetem Langone Orvosi Központjának orvos etikusa szerint azonban könnyen elképzelhető, milyen etikai aknamezőt nyitna meg az emberek emlékeinek manipulálása.

"Amikor az agyat manipuláljuk, ezzel a személy identitását is manipuláljuk" - magyarázta Caplan. Az elme megváltoztatása azt a kockázatot rejti magában, hogy a személy elveszítheti önmagát, ami egy olyan veszély, amivel eddig még nem szembesültünk a tudományban."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!