Érdekes: éjszaka hatékonyabb a dialízis

Szakértők szerint az éjszakai dialízis nem csak azért kedvező a betegeknek, mert nyernek vele egy szabad napot. A hosszabb szűrés eredményesebben is tisztítja meg a szervezetet a káros anyagoktól.

Bár a dialízis a vesebetegek életét menti meg, mégis számukra időigényes és kényelmetlen beavatkozásról van szó. Megoldást jelenthet a napközbeni idő felszabadítására az éjjeli dialízis, mely ráadásul jobban is hasonlít vesék egészséges működésére. Az elmélet egyszerű magyarázta el Dr. Robert Provenzano, a detroiti St. John Kórház és Egészségügyi Központ vezető nefrológusa. Normálisan a vesék napi 24 órában heti hét napon keresztül dolgoznak. Minél több idő telik tehát a vér mesterséges tisztításával, annál jobbat teszünk az anyagcserének. Kis számú brit beteg vizsgálata alapján kiderült, hogy az éjszaka hosszabb időn át dializált betegek vére "tisztább", és jobb a vérképük is. Provenzano szerint a brit eredmények megegyeznek nagyobb amerikai kutatások eredményeivel.

A britek 53 egy éven át éjjeli hemodialízissel kezelt és 53 szintén egy éven át hagyományos napközbeni dialízissel kezelt beteget hasonlítottak össze. A betegek többsége férfi volt, előbbi csoportban 17, utóbbiban 13 százalék volt a cukorbetegség előfordulása, az átlagéletkor pedig 50, illetve 52 év volt. Az éjjeli dialízis alkalmanként 6-7 órán át tartott, és a nappalihoz hasonlóan heti háromszori kezelésre volt szükség. Egy napközben alkalom 4-5 órát vett igénybe. Ha nem is drámaian, de a hosszú, éjszakai kezelések javították a betegek állapotát, például ebben a csoportban csökkent a foszfátkötő tabletták iránti igény. Ez azt jelenti, hogy a hosszabb dialízis jobban megszűrte a vért. Az eredmények a Clinical Journal of the American Society of Nephrology online számában olvashatók.

A Chicagói Egyetem Klinikai Központjától Dr. Orly Kohn nefrológus úgy véli, hogy még többet lehetne a betegeknek segíteni, ha az éjjeli dialízist otthon is meg lehetve valósítani. Szakértők szerint minél többet tölt a beteg a dializáló gépen, annál kevesebb a mellékhatás. Az otthoni kezelés alatt a beteg szabadon tévézhet, vagy olvashat, kevesebb idő megy kárba, ráadásul a folyadékmegszorításra és a diétára is kevésbé kell odafigyelniük.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.