Elfelejthetjük az eddigi töltőket

Kínai kutatók kifejlesztettek egy karkötőt, amely begyűjti a csukló mozgásakor keletkező biomechanikus energiát, amelyet át lehet alakítani elektromossággá és fel lehet használni elektronikai eszközök akkumulátorának feltöltéséhez.

A karperec az elektromágneses kölcsönhatás alapelvén működik, amikor egy vezetőben elektromos feszültség indukálódik. A karperec külső burkában elektromosságot vezető réztekercs forog egy belső burok körül. Ebben a belső burokban helyeztek el két mágnest, amely forog a viselő csuklómozgására. Ahogy a mágnes a réztekercsen áthalad, az elektromágneses indukciónak köszönhetően feszültséget termel.

A biomechanikus energiát begyűjtő karperec akár okosórák üzemeltetését is lehetővé teheti
A biomechanikus energiát begyűjtő karperec akár okosórák üzemeltetését is lehetővé teheti

Faraday törvénye szerint a megtermelt feszültség mennyisége egyenesen arányos azzal, ahányszor a mágnes megfordul a karkötőben. Minél gyorsabb a mozgás, annál nagyobb áramot termel a karkötő. A kutatók bemutatták, hogy egyetlen csuklórázásból a karkötő képes feltölteni egy kicsiny akkut körülbelül egy volttal a másodperc törtrésze alatt, és több mint egy milliwatt áramot termelni.

Vu Zsi-ji és munkatársai a Csunkgingi Műszaki Egyetemen és a szecsuáni Kínai Műszaki Fizikai Akadémián az Applied Physics Letters tudományos folyóiratban tették közzé tanulmányukat a fejlesztésről. Az energiabegyűjtő karperecet fel lehet használni a különféle tevékenységek megfigyeléséhez használt nyomkövetők, okosórák akkumulátorának és az egészségi állapotot figyelő applikációk töltéséhez - mondta el Vu a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálnak. A karkötő legnagyobb előnye, hogy képes átalakítani a haladó mozgást minden irányban rotációs mozgássá - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!