Egy-két ital naponta a csontoknak is jót tesz

Bár a mértéktelen alkoholfogyasztás hosszú távon káros csontjaink egészségére nézve is, egy friss áttekintő tanulmány eredményei szerint napi egy ital még jót is tesz, erősíti a csontokat, melyek így kevésbé hajlamosak eltörni.

Napi egy ital elfogyasztása 20 százalékkal csökkenti a csípőtörések kockázatát azokhoz képest, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. A több mint két italt fogyasztók esetében azonban már fordított a helyzet, a törés kockázata 40 százalékkal nő. "Eredményeink alátámasztják azokat a megfigyeléseket, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás kifejezetten egészséges" - nyilatkozta Dr. Karina Berg, a Montefiore Egészségügyi Központ és a New York-i Albert Einstein Orvosi Egyetem adjunktusa. Berg hozzátette, hogy a csontok ásványianyag-tartalma napi maximum két ital fogyasztásáig nőtt. Szerinte emiatt azonban nem érdemes rászokni az alkoholra, sőt, két italnál több fogyasztása már káros is, hívta fel a figyelmet.

Az Arhthritis, Muszkuloszkeletális és Bőrbetegségek Nemzeti Intézete szerint jelenleg 10 millió amerikai állampolgár szenved csontritkulásban, mely a csontok elvékonyodását, ezáltal a törések gyakoribbá válását okozza. Csontjaik alacsony ásványianyag-tartalma miatt további milliók vannak veszélyben. Az ötven fölötti nők fele, a férfiak negyede szenved el csontritkulás miatti csonttörést. Berg közleményében áll az is, hogy a túlzott mennyiségű alkoholfogyasztás a csontritkulás miatti törések és alacsony ásványianyag-tartalom ismert rizikótényezője.

A The American Journal of Medicine májusi számában megjelent cikk elkészítéséhez Berg és munkatársai 13 a témában megjelent közleményt vizsgáltak meg és elemeztek. Megállapították, hogy az absztinensekhez viszonyítva a napi 0,5 italt fogyasztók csípőtörés kockázata 16 százalékkal, a napi 0,5-1 italt fogyasztóké 20 százalékkal, a napi 1-2 italt fogyasztóké pedig 9 százalékkal csökkent. Több mint két ital egy nap azonban már 39 százalékkal fokozta a rizikót. Berg az alkohol ösztrogénbefolyásoló hatásával magyarázza az eredményeket.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!