Cukorbeteg lehet, ha túl sokat ücsörög

A legújabb kutatásból az derül ki, hogy a hosszú ülés a cukorbetegség, a szívbetegség és a halálozás kockázatát is növeli.

A Leicester és a Loughborough Egyetemek kutatói szerint ráadásul akkor is bekövetkezik a kár, ha az emberek némi edzést végeznek.

A szakfolyóiratban megjelent tanulmányhoz 18 összesen közel 800 ezer ember részvételével készült korábbi kutatást elemeztek. A kutatók azt állítják, hogy a modern társadalomban a TV nézéstől az autózáson át egészen a számítógépezésig mindenütt jelen van az ülő életmódra való lehetőség. Természetesen manapság sokan járnak edzőterembe, hogy így próbálják helyreállítani az egyensúlyt.

A Dr. Emma Wilmot vezetésével dolgozó kutatócsoport azonban úgy véli, hogy a munka utáni edzés ugyan jobb, mint ha azonnal hazamegyünk, és leülünk a kanapéra, a hosszan tartó ülés mégis rosszat tesz az egészségünknek.

Az egyes kutatások különböző mérőmódszereket alkalmaztak, például azt, hogy hetente 14 óránál többet vagy kevesebbet néztek TV-t a résztvevők, vagy saját bevallásuk szerint napi három óránál kevesebbet, vagy akár több mint nyolc órát töltöttek ülve. Ennek következtében lehetetlen meghúzni egy abszolút határt, amitől számítva az ülés káros. Az mindenesetre Dr. Wilmot szerint nyilvánvaló, hogy azokban, akik a legtöbbet ültek, a cukorbetegség, a szívbetegség és a halálozás magasabb kockázatának voltak kitéve, mint azok, akik a legkevesebb időt töltötték ülve.

"Az emberek meggyőzik önmagukat, hogy ha naponta 30 percet mozognak, egészséges életet élnek" - mondja a kutató. "Nem szabad azonban megfeledkezniük a fennmaradó 23,5 óráról sem." A legerősebb összefüggést a hosszan tartó ülés és a diabétesz között mutatták ki. Közismert, hogy az ülő életmód befolyásolja a vércukorszintet és növeli az inzulinrezisztenciát, ennek okát azonban egyelőre nem tudják pontosan a szakértők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.