Csodakapcsoló, amely segít felejteni

Az emlékek ki-be kapcsolása egy kapcsolóval meglehetősen sci-fibe illőnek hangzik. A memóriával összefüggő idegi jelzéseket utánzó agyi implantátummal azonban a kutatóknak pontosan ezt sikerült elérniük.

Patkányokban a hosszú távú tanult viselkedéshez kapcsolódó agyi működést reprodukálták, annak ellenére, hogy az állatokat gyógyszerrel felejtésre késztették. Az elveszett memóriaműködés helyreállt, és az új információ előhívásának felerősödését tapasztalták, ami arra utal, hogy az implantátum óriási segítséget jelenthet az Alzheimer-kórban és más agyi rendellenességekben szenvedő betegek számára.

Theodore Berger, a Dél-Kalifornia Egyetem kutatója elmondta, hogy ha a kapcsolót bekapcsolják, a patkányok emlékeznek, ha pedig lekapcsolják, az állatok felejtenek. A kutatás a hippokampusz utóbbi időben megismert működésére és az agyi terület a tanulásban játszott szerepére épül. A kutatók egy feladat elvégzésére tanították a patkányokat, a jutalom elnyerése érdekében két kar közül az egyiket kellett megnyomniuk. Beültetett elektromos szondákkal mérték a változásokat a patkány agyi aktivitását a hippokampusz két nagy szakasza között. A tanulási folyamat során a hippokampusz a rövidtávú emléket hosszú távú emlékké alakítja át.

A kutatók gyógyszerekkel blokkolták a normális idegi interakciót a hippokampusz két területe között, így a patkányok képtelenek voltak a hosszú távú tanult viselkedés bemutatására. Ezt követően implantátum segítségével olyan mesterséges hippokampusz rendszert építettek ki, amely a hippokampusz két része közötti kölcsönhatást utánozza. A hosszú távú emlékezés képessége visszatért a gyógyszeresen gátolt patkányokban, amikor a kutatók aktiválták a memóriakódoló működést utánzó elektromos eszközt.

A kutatók azt is kiderítették, hogy ha az implantátumot és a hozzá tartozó elektródákat normális, működő hippokampusszal rendelkező állatba ültetik be, az eszköz erősíti az agyban keletkező emléket, és javítja a normális patkányok emlékezőtehetségét.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20, +26 °C
Minimum: +0, +7 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt szinte felhő sem lesz az égen, csapadékra nem kell készülni. Délután a napsütés mellett csak kevés gomolyfelhő jelenik meg, de ezekből csapadék nem lesz. A szél napközben élénk déli lesz. Hajnalban 0, 7 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 26 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Csütörtökön nem érketik front. Hideg lesz a reggel, fennáll a megfázás veszélye, és a kopásos eredetű ízületi bántalmak is felerősödhetnek. A délelőtti gyors melegedés alatt vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. A napsütés javítja a hangulatot és a közérzetet. A délutáni hőérzet a kellemes tartományban alakul. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció