Biztosan tudja, hány éves?

Olyan vértesztet fejlesztettek ki a King's College London kutatói, amellyel megállapítható, hogy milyen gyorsan öregszünk.

A teszt révén megállapítható, hogy egy ember szervezete fiatalabb vagy öregebb-e tényleges életkoránál. Ez nem csupán egy érdekesség: az eredmény révén akár már évekkel korábban is megmondható például, hogy fenyeget-e demencia , ez ugyanis azoknál fordul elő, akiknek szervezete idősebb a korához képest.

A kutatást vezető Prof. James Timmons, a King’s College London szakértője a Daily Mail A 150 markerből összeállított „értékelő tábla” független a vizsgált ember életvitelétől, ami azt jelenti, hogy a szív- és érrendszeri panaszok vagy a cukorbetegség megléte nem befolyásolja a teszt eredményét. Akiknél jobb eredményt mutatott a teszt (tehát fiatalabb volt a szervezetük), sokkal jobb mentális képességekről és jobb vesefunkciókról számolhattak be – a rosszabb eredmények esetében sokkal nagyobb volt az esélye az Alzheimer-kórnak .

Az új vérteszt megmutatja milyen gyorsan öregszünk

Timmons azt is elmondta: az életkortól függ számos egészségügyi biztosítás, jogosultság vagy akár az is, hogy bizonyos műtétek elvégezhetők-e vagy sem. A KCL tesztje viszont az első molekuláris szintű bizonyítéka annak, hogy a biológiai életkor mérhető érték és nagy hatással van a bennünk zajló folyamatokra. Mindez pedig hasznos lehetne ahhoz, hogy elkezdjünk más alapokon nyugvó egészségügyi döntéseket hozni – nem a naptári életkor, hanem a bennünk lévő markerek segítségével lemért biológiai életkor alapján. Ezzel ugyanis meg lehetne könnyíteni például a vesedonorok szerzését is, mivel a biológiai életkor révén sokkal jobban meg lehet becsülni, hogy egy ilyen életkorú szervezetből eltávolított vese hosszú távon hogyan viselkedik és mennyire lesz egészséges.

A kutatócsoport az általuk kifejlesztett vértesztet 2016-tól kipróbálhatóvá teszik más kutatók számára. Szívesen bocsájtanák kórházak és háziorvosok rendelkezésére is, ezt azonban egyelőre nem tehetik meg, mivel első körben a brit egészségügyi hatóságnak kell megvizsgálnia azt, hogy a biológiai életkor felfedése a páciensek számára mennyire etikus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!