Az importárú emberéleteket követel

Olyan térképet állítottak össze amerikai tudósok, amely megmutatja, hogy a globális piacra termelő vállalatok légszennyezése hány emberéletet követelt. Semmi meglepő nincs benne, hogy a kínai termelés felelős a legtöbb emberélet elvesztéséért, de a veszélyes globális fogyasztási őrületben mindenki nyakig benne van.

A legújabb termékek örömet okoznak az embereknek szerte a világon, de egy friss tanulmány rámutat, hogy a fogyasztás fokozott egészségügyi kockázatokat jelent azoknak, akik olyan helyen laknak, ahová a termelés során keletkező szennyezőanyagokat elviszi a szél. A gyárak gyakran a világ más sarkában vannak, mint ahol termékeik felhasználása, fogyasztása megtörténik. A termelés miatti kockázatokat pedig megint mások viselik. A Nature folyóiratban közzétett tanulmányban a tudósok számszerűsítették és térképen ábrázolták a globalizáció és a nemzetközi kereskedelem környezetvédelmi és egészségügyi terheit.

konténer kikötő
Kínai konténerkikötő. Halál itt, fogyasztás ott

Steven Davis , a University of California (Irvine) földrendszer-tudományi kutatója, a tanulmány társszerzője kifejtette, hogy a módszer, ahogy a gyártást és a kereskedelmet strukturálják, azt vonja magával, hogy a légszennyezés és a halálozás aránytalanul jobban sújt olyan embereket, akik távoli régiókban élnek azoktól, akik a termékeket elfogyasztják, amelyek gyártása és szállítása során a szennyezés kialakul.

A kutatás a 2007-es év adataira fókuszált, amelyekből kiderült, hogy 3,45 millió ember idő előtti halálát okozta a levegőben lebegő finomszemcsés szennyezés , ennek pedig mintegy 12 százalékát bocsátották ki más régiókban elhelyezkedő szennyező források, az előállított áruk 22 százalékát pedig más régiókban fogyasztották el.

Japánban és Dél-Koreában például majdnem 31 ezer haláleset a Kínából érkezett szennyezésnek köszönhető, Kelet-Európában pedig valamivel több mint 47 ezer haláleset a kontinens nyugati feléből származó szennyezéssel kapcsolatos. A tanulmány megállapította, hogy - bármilyen meglepő - a közöttük fekvő óceán ellenére 2300 nyugat-európai haláleset az Egyesült Államokból származó szennyezés következménye.

Évente több mint 1,7 millió gyerek veszíti életét a környezetszennyezéshez köthető okok, illetve a passzív dohányzás, a rossz higiénés körülmények, illetve a mérgező vegyi anyagoknak való kitettség miatt - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Részletek!

A tanulmány szerzői megjegyezték, hogy a kínai export okozza a legtöbb idő előtti halálozást, mivel magas a népsűrűség a szomszédos országokban, és a kibocsátott szennyezés mennyisége is igen nagy, ráadásul rengeteg terméket gyártanak exportra. Becsléseik szerint a Kínában 2007-ben légyszennyezés miatt bekövetkezett halálesetek mintegy 11 százaléka az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában elfogyasztott termékekhez köthető.

Forrás: uci.edu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra