Az agyunk szabotálja az újévi fogadalmak megtartását

Alig kezdődött el az új esztendő, és máris akadozni kezdett a fogadalmak megtartása? Biológiai oka van azonban annak, hogy ilyen nehéz leküzdeni a rossz szokásokat: egyszerűen bevésődnek az agyunkba.

Ez persze nem kifogás arra, hogy ne szokjunk le. Az egyes viselkedések berögződésének megértése által a szakértők olyan trükkökre jöttek rá, amelyek segíthetnek jó szokásokra cserélni a rosszakat.

"Miért ilyen erősek a rossz, káros szokások? Azért, mert az azonnali jutalom ereje ellen kell küzdeni" - állítja Dr. Nora Volkow, az amerikai National Institute on Drug Abuse igazgatója, az agyi örömérzetek útvonalának szakértője. Olyan ez, mint a csoki és a brokkoli ellentéte. A csokoládé finom íze üti azt a tudatot, hogy a zöldség fogyasztásával végül néhány kiló súlyfelesleg leadása a jutalom. "Mindnyájan úgy vagyunk beprogramozva, hogy jobban értékeljük az azonnali jutalmat, mint a később várható pozitívumokat" - teszi hozzá Volkow.

Loran Nordgren, a Northwestern Egyetem pszichológusa szerint ráadásul az emberek hajlamosak túlbecsülni a kísértéseknek való ellenállás képességét, ami aláássa a káros szokás feladására tett kísérleteket. "Az emberekben megvan ez az önkontrollal kapcsolatos beképzeltség, vagyis az, hogy azt hiszik, többet tudnak kezelni, mint amire valójában képesek" - állítja a szakember.

A kísértés pedig nem csupán azzal függ össze, mennyire esik kézre például a cigaretta. Ha valaki mindig rágcsál valamit kedvenc tévésorozata közben, a dopaminban gazdag agyi terület, a striatum memorizálja azokat a rítusokat és rutinokat, amelyek egy bizonyos jutalom elnyeréséhez kötődnek. Végül a környezeti kulcsok azt váltják ki a striatumból, hogy bizonyos viselkedéseket szinte automatikusan végezzen. Érdekes módon még azok a tudósok is áldozatául esnek a mechanizmusnak, akik pontosan felismerik a helyzetet.

"Nem szeretem a pattogatott kukoricát, mégis valahányszor moziba megyek, ennem kell - számol be Volkow. Lenyűgöző!"

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!