Az agyunk önfeláldozásra van bedrótozva?

Nemes vadaknak születtünk vagy önző barmoknak? A kutatók most egy lépéssel közelebb kerültek a válaszhoz.

Régi dilemma a következő: Jean-Jacques Rousseau francia filozófus vetette fel a 18. században, hogy vajon nemes vadaknak születtünk-e, akiknek a legjobb szándékai sérültek meg a civilizáció által? Vagy – Thomas Hobbes, 17. századi angol filozófus érvelése szerint – alapvetően önző barmok vagyunk, akiknek szükségük van a civilizációra, hogy megfékezze az alapvető impulzusainkat?

Miután feltárták azokat az agyterületek, amelyek táplálják a nagy empatikus impulzusokat – és ideiglenesen blokkoltak más régiókat, amely ellene dolgoznak az említett impulzusoknak – a UCLA egyetem két agykutatója optimista az emberi természet lényegét illetően.

Kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben éppen ezért járnak pszichológushoz, akik hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. A jó hír: ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja. Olvasson tovább! „Az önzetlenség erősebben van bedrótozva az agyunkban, mint korábban gondolták” – közölte Leonardo Christov-Moore, a UCLA Semel Idegtudományi és Emberi Viselkedéstani Intézetében.

A másik kutató, Dr. Marco Iacoboni, a UCLA pszichiátria professzora arra hívta fel a figyelmet, hogy nemrégiben két tanulmány is beszámolt egy lehetséges módszerről, amellyel az emberek rávehetők a kevésbé önző és sokkal altruistább viselkedésre. „Ez potenciálisan mindent felforgathat” – mondta.

Az első tanulmány, februárban jelent meg a Human Brain Mapping online folyóiratban. Egy videón 20 ember látható, akiket arra kérnek, hogy utánozzák a nekik felmutatott portréfotókon látható érzelmek széles skáláját a boldogtól a szomorún át a mérgesig és izgatottig. Eközben a kutatók a résztvevők agyát funkcionális MRI-vizsgálatnak vetették alá, hogy megfigyeljék az agy aktivitását azokon a területein, amelyek a fájdalomhoz és érzelemhez, valamint mások utánzásához kapcsolódnak, illetve a magatartásért és ellenőrző impulzusokért felelősek.

Az önzetlenség az agyunkba van kódolva

Egy másik kísérletben a résztvevők diktátor játékot játszottak, amelyet a közgazdászok és más társadalomtudósok gyakran használnak a döntéshozatal tanulmányozására. A résztvevők kapnak egy bizonyos összeget, amelyet megtarthatnak saját maguk, vagy megoszthatnak egy idegennel. Az UCLA tanulmány résztvevői 10 dollárt kaptak körönként a 24 fordulós játékban. A kedvezményezettek tényleges Los Angeles-i lakók, akiknek csak a nevét változtatták meg a játékban, de a koruk és jövedelmi szintjük megfelelt a valóságnak.

Miután minden résztvevő befejezte a játékot, a kutatók összehasonlították a kifizetéseket az agy szkennelések eredményeivel. Azok a résztvevők, akik a legtöbb aktivitást a prefrontális kéregben mutatták a legfukarabbnak bizonyultak, átlagosan mindössze 1 és 3 dollárt adtak át másoknak körönként.

De a résztvevők egyharmada, akik a legerősebb válaszokat mutatták a fájdalom , az érzelem és az utánzás agyi területein, a legbőkezűbbek voltak másokkal, átlagosan a pénzük mintegy háromnegyedét adták át másoknak. A kutatók szerint ez a tendencia a „prosociális rezonancia” vagy tükröző impulzus, az egyik elsődleges hajtóereje az önzetlenségnek.

A második tanulmányban, amely a Social Neuroscience folyóiratban jelent meg, a kutatók annak tisztázást tűzték ki, hogy vajon a prefrontális kéreg tevékenységének befolyásolása hogyan hat az altruista tükröző impulzusra.

Ebben a vizsgálatban 58 résztvevőt tettek ki egy 40 másodperces noninvazív eljárásnak, az úgynevezett theta burst transcranialis mágneses stimulációnak, amely átmenetileg hűti az aktivitás egyes agyi régiókban. Azt tapasztalták, hogy azok a résztvevők, akiknek agyában az impulzus ellenőrző terület aktivitását megszakították 50 százalékkal nagylelkűbbnek mutatkoztak, mint a kontrollcsoport tagjai. Ezeknek a területeknek a „kiütése” lehetővé teszi a másokkal való együttérzést.

Az eredmények arra utalnak, hogy az empátia non invazív eszközökkel megnövelhető, ami különösen kritikus olyan emberek kezelésénél, akik megtapasztalták a börtön vagy a háború extrém körülményeit.

Forrás: www.science20.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.