Alvás, zene és szex: amitől fiatal marad az agy

Azt mondják, aki idős korában is szeretné megőrizni fiatalos gondolkodását, szellemi frissességét, az használja sokat az agyát: például sakkozzon vagy fejtsen rejtvényt. Ez valóban hasznos, de nem az egyedüli megoldás. A Focus Online összegyűjtött pár tippet, ami még segít, ezek közül legfontosabb talán a szex!

Tény, hogy a korral egyre rosszabb lesz a memória, mivel az agy teljesítménye csökken. Ez a folyamat, ha nem is visszafordítható, de azért lassítható, az agyműködést ugyanis ugyanúgy edzeni lehet, mint az izmokat. A közelmúltban pedig kiderült, hogy nemcsak rejtvényfejtéssel, vagy szellemi sportokkal.

Az agytorna hatása nem tart pár évnél tovább, erre egy tanulmány világított rá. Mintegy háromezer, 65 éves és egészséges férfi és nő vett részt abban a kutatásban, mely egy memóriateszttel kezdődött. Néhányan közülük ezt követően tíz alkalmas, foglalkozásonként több órás memóriatréningen vettek részt. Rögtön ezután, majd öt és tíz év múlva újra letesztelték az egész társaságot.

Az eredmény nem meglepő, akik tornáztatták az agyukat, azoknál a szellemi teljesítmény javult. Viszont a tíz évvel későbbi közös teszten már nem volt különbség azok között, akik egykor elvégezték a tréninget, és azok között, akik nem. A kutatók tehát arra jutottak, hogy rendszeresen edzeni kell a szürkeállományunkat, hogy fiatalos maradjon.

Persze rengeteg apró részlet van, amire figyelnünk kell, de talán mindennél fontosabb, hogy az agyunknak oxigénre van szüksége. Ez függ a vérerek állapotától, mert idősebb korban merevek és feszesek lesznek. A rugalmas és szabad erek viszont jóval több oxigént szállítanak, ami a fő energiaforrás az agy számára. A vérnyomás csökkentése is jó hatással van a memóriára. Már egy év magas vérnyomás apró szélütéseket okoz az agyban. Ezek a "mini stroke-ok" azonban nem váltanak ki súlyos tüneteket, így az érintett szinte semmi nem vesz észre belőlük. Az agyat ugyanakkor fokozatosan károsítják, aminek csak később lesz meg az eredménye.

Az agy fiatalsága megőrizhető!

Hogyan lehet ezen segíteni? Először is, elegendő folyadékbevitellel, amire szüksége van az agynak a megfelelő működéshez. Idős korban nem ritka, hogy a hirtelen emlékezési problémának az az oka, hogy az illető keveset ivott. Számos tanulmány kimutatta, hogy az Alzheimer-kór és a kevés ivás kapcsolatban áll egymással. A felesleges gondolatoktól szabadítsuk meg agyunkat, amire szánjunk esténként egy órát. Gondoljuk végig a napunkat, foglaljuk össze: mi volt fontos, miket csináltunk, kivel találkoztunk? Ez sokat javít az emlékezőkészség megőrzéséért. Ezután aludjuk ki jól magunkat, tudományos kutatások szerint az alváshiány az egyik oka az agy pusztulásának, a demenciának. Alvás közben az agy regenerálódik.

Ápoljuk emberi kapcsolatainkat, járjunk össze beszélgetni barátainkkal, hasonló gondolkodású emberekkel, ezzel is javul az agy teljesítménye . És persze a zene! Egy tanulmány szerint hasonló eredménye van annak is, ha rendszeresen játszunk valamilyen hangszeren. Ennek bizonyítéka, hogy a zenészek idős korukban is jobban tudnak koncentrálni.

Végül talán a legfontosabb, a szex . A testi szerelem közben beindult hormonális változások pozitív hatással vannak a testre és a lélekre. Aktiválják az agyat, segítik az emlékezést, ezért tartják szexet a fiatalság forrásának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Elsősorban a Dunától keletre nagyobb területen akár hosszabb időre is felszakadozik a felhőzet, ezzel szemben a Dunántúl nagy részén ismét záródik a felhőtakaró. Időszakos gyenge eső, zápor elszórtan várható. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon és Borsodban többnyire 4 és 9, másutt 10 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este -1, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!