A legerősebb sugárzású mobiltelefonok

Habár egy friss tanulmány szerint a mobiltelefonok rendszeres használta nem okoz rákot, ez nem gátolja meg a Német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatalt, hogy számon tartsa, a különböző készülékek milyen mértékű sugárzást bocsátanak ki.

A hivatal adatai alapján a legmagasabb értéket a kínai OnePlus 5T érte el, rögtön a nyomában a szintén kínai Huawei Mate 9-cel. Utóbbi gyártó termékei közül további öt készülék került be a legsugárzóbb készülékek tizenötös listájára, a harmadik helyen pedig a Nokia Lumia 630 áll. A listán a tizedik helyen találjuk az első Apple készüléket, az iPhone 7-et, és külön érdekesség, hogy az első tizenöt helyen egyetlen Samsung okostelefont sem találunk - írja a 24.hu.

Sugárzás szerint rangsorolták a mobilokat
Sugárzás szerint rangsorolták a mobilokat

Arról ugyan még egyáltalán nem alakult ki konszenzus, hogy a telefonok milyen hatással vannak az emberi szervezetre , de tény, hogy minden mobiltelefon rádióhullámot bocsát ki. Ez erősebb, mint egy FM rádió "sugárzása", de még mindig csak egymilliárd része a röntgensugárnak vagy a nukleáris sugárzásnak, amely valóban módosítja a DNS-t, és ezáltal rákot okoz .

Nem hinnénk, mik tapadnak meg a mobilunkra A mobiltelefonokon talált molekulák hatalmas mennyiségű adatot tárnak fel az eszközök tulajdonosainak egészségi állapotáról, életmódjáról. Részletekért kattintson !

A világon több helyen szabályozzák, mekkora sugárzást bocsáthatnak ki a mobilok: az Egyesült Államokban ez a szám 1,6 watt/kg (SAR-érték, ekkora rádiófrekvenciás energiát nyel el mobilozás közben a szervezet), míg Európában magasabb, 2 watt/kg. Utóbbi értéknek a fenti lista szereplői megfelelnek, viszont a OnePlus 5T és a Huawei Mate 9 az USA-ban engedélyezett értéket már meghaladja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.