A kalóriákat is számolja az új mikrohullámú sütő

Egy amerikai cég olyan mikrót fejlesztett ki, amely a belehelyezett ételeken áthaladó mikrohullámok segítségével képes kiszámolni az adott fogás tápértékét.

A brit Daily Mail napilap értesülései szerint a General Electric Global Research által létrehozott prototípus a mikrohullámok segítségével képes felmérni az ételek zsír-, és víztartalmát, majd ebből kiszámolni a kalóriák mennyiségét .

Az elhízás egyre szélesebb körben okoz egészségügyi problémákat, ezért egyre nagyobb az igény az olyan intelligens konyhai eszközök iránt, amelyek segítenek az ilyen jellegű adatok számontartásában. Már most is kaphatóak intelligens konyhai mérlegek, amelyek ezt lehetővé teszik, azonban az amerikai cég mérnökei szerint ennél léteznek egyszerűbb megoldások is, igaz, az intelligens mikró egyelőre nem tud egyszerre főzni és kalóriát számolni, vagy egyik, vagy másik funkciója használható csak.

"A zsír és a vízmolekulák nagyon eltérően viselkednek a mikró belsejében, ezért lehetséges ilyen módon számolni velük" - magyarázta Matt Webster, az eszköz feltalálója a Digital Trendsnek adott interjújában. A prototípus becsült értékekkel dolgozik, képes felmérni egy étel víz-, és zsírtartalmát, majd hozzávetőleges tápérték-adatokat társít a fennmaradó tápanyagokhoz. Webster szerint azonban nem kell pontosan ismerni az étel fehérje- és szénhidrát tartalmát , mivel az egyelőre laboratóriumi eszközre hasonlító mikró számítási algoritmusa képes ezeket különválasztani, igaz azt nem árulta el, hogyan.

Már a mikrohullámú sütő is kalóriákat számlál?

A cég kutatói mostanra 40-50 alkalommal tesztelték az eszközt és arra jutottak, hogy 5-10 százalékos hibahatárral képes megállapítani a különböző fogások kalóriatartalmát. A kontroll-vizsgálatokat kémiai módszerekkel végezték.

A vállalat reményei szerint a kalóriaszámláló mikrosütő rövidesen megjelenhet a boltok polcain is, bár egyelőre arról nincs információ, hogy ez mikor történhet meg és mennyibe kerülhet majd egy ilyen eszköz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.