A hatékony tanulás titka az alvás

Tanulási képességeink újból feltöltődnek a felületes, álomtalan alvás során, mely éjszakai pihenésünk felét teszi ki, derült ki egy új kutatásból.

A Kalifornia Egyetem kutatói 44 egészséges fiatal felnőttön végzett kísérleteik alapján megállapították, hogy az úgynevezett szigma-agyhullámok kapcsolatot alakítanak ki az agy különböző régiói között, hogy elősegítsék a tanulást.

A szigma-hullámok olyan gyors elektromos impulzusok, amelyek az alvás nem-REM fázisában keletkeznek és akár ezerszer is jelentkezhetnek éjszakánként. Ezek segítenek "elmenteni" a hippokampuszban tárolt információkat az agy "merevlemezére", amely a prefrontális kéregben található. Így a korlátozott tárolókapacitással rendelkező hippokampusz újból képes lesz információkat befogadni.

"A kirakós játék darabkái mind arra utalnak, hogy a szigma-hullámok a tanulási folyamatot jelzik" - magyarázta Matthew Walker, a pszichológia és az idegtudomány docense, a tanulmány rangidős szerzője az egyetem sajtóközleményében.

A szigma-hullámok általában a nem-REM alvás úgynevezett 2. fázisában lépnek fel, amely a legmélyebb nem-REM alvás, illetve az álommal járó REM-alvás között helyezkedik el. Éjszakai pihenésünk felét töltjük ebben a fázisban. A szigma-hullámokban gazdag fázis rendszerint az éjszaka második felében zajlik, így ha valaki csak hat órát vagy annál kevesebbet alszik, kevésbé hatékonyan tanulhat.

A vizsgálat során az önkénteseket arra kérték, végezzenek el egy memorizáláson alapuló feladatot, ezen mindenki egyformán jól teljesített. Ezután két csoportba sorolták a résztvevőket: az egyik tagjai másfél órát szunyókálhattak, míg a másik csoport ébren maradt. Aznap este mindenkit újabb, hasonló feladat elé állítottak, amely során azok, akik nem szunyókáltak napközben, nehezebben tudták befogadni az új információkat. Az agy elektromos aktivitását mérő EEG vizsgálat kimutatta, hogy a szigma-hullámok száma egyenes arányban állt azzal, milyen frissnek érezték magukat az alanyok a tanuláshoz, továbbá tükrözte a memória szempontjából kulcsfontosságú agyterületek fokozott aktivitását.

A tanulmány a Current Biology folyóirat legfrissebb számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!