A bankautomaták pont olyan koszosak, mint a nyilvános illemhelyek

Ha legközelebb pénzt vesznek ki egy automatából, jobb, ha kesztyűben teszik. A tisztasági tesztek ugyanis kimutatták, hogy ezek a készülékek ugyanolyan mennyiségű baktériumot terjesztenek, mint a nyilvános illemhelyek.

A kutatók szerte Angliában tesztelték a naponta ezrek által használt készpénz automatákat, és az ezekről vett mintákat összevetették a nyilvános WC-ken találhatóakkal. Dr. Richard Hastings, a BioCote nevű vállalat mikrobiológusa elmondta, hogy ők maguk is meglepődtek, mikor ezen a két helyen ugyanazokat a köztudottan fertőző betegségeket terjesztő kórokozókat találták.

Felső légúti fertőzés Az eredmények azért is érdekesek, mert egy korábbi felmérésből az derült ki, hogy a britek a nyilvános WC-ket és telefonfülkéket tartották az egészségre legveszélyesebb helyeknek, a pénzautomatákat ellenben többségük a kevésbé koszos helyek közé sorolta.

A közvélemény szerint a buszmegállók, metróállomások, buszon, metrón, villamoson található ülőhelyek is koszosabbak azoknál. Hastings hozzátette, hogy a telefonfülkék valóban veszélyes helyek, hiszen amellett, hogy naponta számos ember használja, a kagylót mindenki közel tartja az orrához és szájához. Elég egy náthás ember, és az összes későbbi telefonhasználó megfertőződik.

Azon azonban meglepődtek a kutatók is, hogy éppen a bankautomatákról derült ki: koszosságban vetekednek az illemhelyekkel.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.