A balkezesség még az anyaméhben eldől

Sikerült azonosítani egy bizonyos génhálózatot, amely eldönti az agyban, hogy jobb- vagy balkezesek leszünk-e.

A preferált kéz kérdését még embrió korban, az anyaméhben válaszolja meg a genetika. Az azonban továbbra sem tisztázott, miért szokás előnyben részesíteni a jobbkezeseket.

A tudósok évek óta sejtik, hogy a jobb- vagy Bristoli Egyetem kutatói skót és holland kollégáikkal együtt most azonosították a döntő jelentőségű géneket. Megtalálták azt az agyi hálózatot is, amely véglegesíti a preferált kezet az agyban, még embrionális korban.

"Ezek a gének végigkísérik azt a folyamatot, amelynek során az embrió labdaszerű képződményből növekvő szervezetté válik . Utóbbi fázisban már eldől a jobb- vagy balkezesség kérdése" - mondta William Brandler, az Oxfordi Egyetem szakérője.

Anyaméhben eldől a balkezesség

Az emberi faj az egyetlen, amely nagy jelentőséget tulajdonít a preferált kéznek. A jobbkezesek aránya 90 százalék körüli a társadalomban.

A kutatócsoport az egész emberi genomot górcső alá vette, hogy megtalálja a jobb- vagy balkezességhez kötődő génvariánsokat. Az eredmények alapján a PCSK6 van a legerősebb összefüggésben a témával, amely az embrió jobb és bal oldalának korai fejlődéséért felel. Egereken végzett korábbi kísérletek alapján a PCSK6 gén módosítása aszimmetrikus rendellenességekhez vezet, például a szervek nem megfelelő elhelyezkedéséhez. Ez jobb oldalon lévő szívet és gyomrot, vagy balra fekvő májat is jelenthet.

Brandler azonban felhívta a figyelmet arra, hogy bár a gének valószínűleg szerepet játszanak a jobb- vagy balkezesség kialakulásának folyamatában, nem azok jelentik az egyetlen befolyásoló tényezőt. "A környezet és a társadalmi nyomás is lényeges lehet" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főképp az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható.Késő estére általában 16 és 22 fok közé hűl a levegő. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?