120 ezer új emberre lesz szüksége az egészségügynek

Csak a gyógyszeriparban és az orvosi gyártóiparban több mint 120 ezer új munkakör jöhet létre a közeljövőben, a világjárvány ugyanis jelentősen felgyorsítja a mesterséges intelligencia (MI) irányába történő elmozdulást. A következő évtized egyik hiányszakmája tehát vélhetően az egészségügyi mérnök és technikus lesz.

Az Európai Unió (EU) innovációs szervezete, az EIT égisze alá tartozó EIT Health összeurópai kezdeményezést indított el, hogy ipari és technológiai nagyvállalatokkal együttműködve új tehetségeket nyerjen meg az egészségügyi ágazatnak, és egyúttal fel is készítse a szektort a jövő kihívásaira. A földrész vezető egészségügyi innovátorait tömörítő hálózat a WorkInHealth Alapítvány keretében dolgozik azon, hogy kezelje a következő évtizedben várható munkaerőhiány okozta nehézségeket.

Felkészülnének a jövő munkaerőhiányára

Mutatjuk, milyen lesz a jövő digitális egészségügye .

Az új típusú koronavírus okozta világjárvány felgyorsította a mesterséges intelligencia (MI) adaptálását, valamint az adatvezérelt és digitális munkahelyek elterjedését. A becslések szerint tíz éven belül több mint 120 ezer új munkahely jöhet létre azáltal, hogy a gyógyszer- és az orvostechnikai iparban a munkakörök fele automatizálható lesz. Mindeközben a biotechnológiai gyártásban már ma is nehézséget okoz a biomérnökök, az automatizálási szakemberek vagy a gyártástechnológiában jártas munkatársak megtalálása. Ennek ellenére a gyógyszeriparban és orvosi gyártásban tevékenykedő vállalatoknak alig egyharmada indít átképzési programokat, és az erre szánt összegek jóval alacsonyabbak, mint a technológiai nagyvállalatok, például az Amazon vagy az AT&T esetében, amelyek alkalmazottanként akár 27 ezer eurót is költenek erre.

mesterséges intelligencia és innováció az egészségügyben
Az egészségügyi mérnök lesz az évtized egyik hiányszakmája.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Belépő a digitális egészségügy korába

A WorkInHealth Alapítvány azt tűzte ki céljául, hogy egy MI-re épülő platform alkalmazásával megfelelő szakembereket találjon az üresen álló egészségipari pozíciókba, egész Európában. Ennek érdekében a szervezet kétmillió eurónyi támogatást kíván összegyűjteni a technológiai szektor vállalataitól, amelyből új tehetségeket toborzó kampányokat, illetve a meglévő szakemberek átképzését finanszírozná, hogy így is segítsen Európának belépni a digitális egészségügy korába.

"Ha Európa pezsgő és fenntartható egészségügyi iparágnak akar otthont adni, amely képes vezető szerepet betölteni a globális innovációs versenyben, akkor hathatós választ kell adnia a tehetségek toborzásában és képzésében fennálló kihívásokra. Egyértelmű, hogy az iparágnak sürgősen meg kell találnia a módját, hogy képes legyen vonzani és megtartani a tehetségeket, ahogyan a továbbképzés és az átképzés felgyorsítására is" - mondta Celine Carrera, az EIT Health oktatási igazgatója, aki egyben a WorkInHealth Alapítvány elnöke is.

A Thermo Fisher Scientific nevű cég vírusvektorok fejlesztésével foglalkozó európai részlegének alelnöke, Cedric Volanti pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a biotechnológiai gyártás területén már most is rengeteg az üres pozíció, ugyanis sok tehetség hiányzik a piacról, ez pedig fennakadásokat okoz az üzletmenetben. "Mindent meg kell tennünk, hogy a következő években ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy hiány alakul ki az egészségügyben dolgozó digitális és adatszakemberekből. Eljött a cselekvés ideje" - fogalmazott.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.