Télen ezért van több pattanásunk

Talán többeknek feltűnt már, hogy a téli időszakban még akkor is több a pattanásuk, ha egyébként nem hajlamosak az aknéra. Vajon mi lehet ennek az oka?

A bőr állapota azért is romolhat a hidegebb időben, mivel a bőrben található mirigyek ilyenkor több faggyút termelnek, hogy védjék a bőrt az alacsony hőmérséklettől. Csakhogy a sok faggyú közben eltömheti a pórusokat, ami mitesszerek és pattanások kialakulásához vezethet.

A pattanások, aknék rengeteg fiatal és felnőtt életét megkeserítik. Az okok közt számos közismert és kevésbé ismert tényezőt lehet beazonosítani.

Meglepő ok áll a háttérben

Az arc T-zónája – vagyis a homlok, az orr és az áll környéke – több faggyúmirigyet tartalmaz, ezért különösen ezeken a részeken lehet számítani a pattanások számának növekedésére. Minél hidegebb, szárazabb a levegő, annál több faggyú termelődik – a téli hideg, illetve a fűtésszezon tehát egyértelműen serkenti a bőr zsírosodását. Ezért van, hogy még azoknak is lehet ilyenkor néhány pattanásuk, akik az év más időszakaiban nem szokták ezt tapasztalni – írta korábbi cikkében a Time.

A téli időszakban a pattanások is nagyobb gondot okoznak
A téli időszakban a pattanások is nagyobb gondot okoznak

A bőr a gyulladásokra is hajlamosabb lesz

A száraz, hideg levegő megnöveli a bőr hajlamát a gyulladásokra, amely szintén igen gyakori kiváltó oka a pattanásoknak. Egyébként hogy kinek mikor érzékenyebb a bőre a gyulladásokra, már sokkal inkább alkatfüggő. Vannak, akik a nyári, izzadós időszakban szenvednek ettől többet, és vannak, akik inkább a téli hónapokban. Ami biztos, hogy a száraz és hideg levegő meggyengítheti a bőr saját, természetes védőrétegét.

Kutatások szerint az, hogy milyen, illetve mennyi baktérium él a bőrön, attól is függ, hogy mennyit van kitéve UV sugárzásnak. Mivel ennek a mennyisége is változik télen, ez egy újabb tényező, amely ebben az évszakban befolyásolhatja a bőr állapotát. Az alacsony hőmérséklet pedig egyfajta sokként hat a bőrre, amely fizikai stresszhatásként érzékeli. Éppen ezért főleg a téli szezon legelején, mikor az első fagyok beköszöntenek és a bőr még nincs hozzászokva a hideghez, pillanatok alatt megjelenthet néhány pattanás szinte bárkinél.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra