Jöhetnek a bőr alatt „viselt” gyémántok

A nanotechnológiai és optikai technikák kombinálásával izraeli kutatók olyan apró (nanoméretű) gyémántrészecskéket állítottak elő, amelyek gond nélkül képesek áthatolni a bőrön. Mindez kiindulópontja lehet különböző új gyógymódoknak.

A bőr az emberi test egyik legnagyobb és legkönnyebben hozzáférhető szerve, de a mély rétegeibe való behatolást akár gyógyászati, akár kozmetikai kezelések céljából még mindig elkerülik a szakemberek. Ugyan vannak olyan gyógymódok – például a dohányzásról való leszokást segítő nikotintapaszok –, amelyeket a bőrön keresztül alkalmazzák, de ez a kezelési módszer ritka, mivel az áthatoló részecskék nem lehetnek nagyobbak 100 nanométernél (a centiméter ezredrészénél). Az ilyen apró részecskék felhasználásával nagy kihívás hatékony terápiát létrehozni. Mivel a részecskék kicsik és nehezen láthatók, ugyanilyen nagy kihívás meghatározni a pontos helyüket a szervezeten belül. Márpedig ez az információ szükséges ahhoz, hogy biztosan elérjék a kívánt célszövetet. Ma ezt az információt invazív, gyakran fájdalmas biopsziával szerzik meg – számolt be a Science Daily.

A gyógyszert hordozó nanogyémántok helyét és koncentrációját kék lézerrel határozzák meg a bőrben – Fotó: Prof. Dror Fixler, Bar-Ilan Egyetem

Az Tel-Aviv agglomerációjában működő Bar-Ilan Egyetem kutatói innovatív megoldást kínálnak mindkét kihívás leküzdésére. A nanotechnológia és az optika módszereit ötvözve olyan apró gyémántrészecskéket állítottak elő, amelyek képesek áthatolni a bőrön, hogy gyógyszereket és kozmetikai hatóanyagokat juttassanak célba. Emellett kidolgoztak egy biztonságos, lézeralapú optikai módszert, amely számba veszi a nanogyémántokat a bőr különböző rétegeiben – nem invazív módon meghatározza a helyüket és koncentrációjukat a testszövetben – így nincs szükség biopsziára. Az eredményeket az ACS Nano című tudományos folyóiratban tették közzé.

Gyógyszeradagolás eddig nem ismert módon

A nanogyémántokat – amelyek kiterjedése a milliméter milliomod része – robbantással állítják elő. Ilyen körülmények között a magas hőmérséklet és nyomás hatására a robbanóanyagokban található szénatomok összeolvadnak. A folyamat során keletkező nanogyémántok pedig elég kicsik ahhoz, hogy a szövetekbe, sőt, a sejtekbe is behatoljanak anélkül, hogy kárt okoznának.

Az egyetem szerint az apró gyémántokat egy speciális krémbe keverik, amelyet a bőr felszínére kennek, így át tudnak jutni az érintett területen lévő sejteken. A kézbesítő furgonokhoz hasonlóan pedig a mesterséges gyémántok is képesek különböző gyógyszereket eljuttatni a kívánt célpontokhoz. A nanorészecskékkel történő gyógyszeradagolás már korábbi kutatások során is sikeresnek bizonyult. Az újonnan kifejlesztett nanogyémántok egyben hatékony antioxidánsoknak is bizonyultak. Ez a tulajdonság szavatolja, hogy a szervezetbe behatoló részecskék biztonságosak és terápiás célúak is legyenek, kémiai tulajdonságaik lehetővé teszik, hogy a szervezetbe való bejuttatásuk előtt gyógyszerrel vonják be őket.

A kutatócsoport által kifejlesztett módszer lehetővé teszi, hogy a kék hullámhosszú lézeren alapuló biztonságos érzékeléssel azonosítsák a részecskék koncentrációját a bőr különböző – epidermisz, dermisz és zsír – rétegeiben. (Ez önmagában is egyedülálló eredmény, mivel az orvosi vizsgálatoknál, kezeléseknél vörös hullámhosszú lézereket használnak.)

A St. Louis-i Washington Egyetem mérnöki karának kutatói kifejlesztettek egy olyan mikrotűs tapaszt, amely felvihető a bőrre. A technológia olcsó, könnyen alkalmazható az orvosok, de akár a betegek számára is, ami feleslegessé teheti a rendelőintézeti vagy kórházi látogatást pusztán egy vérvétel miatt. A mikrotűs tapaszoknak van még egy előnyük a vérvételhez képest, mégpedig az, hogy szinte fájdalommentesek.

A gyémántok bőrben való elhelyezkedésének és koncentrációjának meghatározásához tehát a pácienseket rövid időre kék lézersugárnak teszik ki. Fényképszerű 3D-s képet készítenek, amelyen keresztül a kezelt szövetekben bekövetkező változások meghatározhatók és összehasonlíthatók a szomszédos, kezeletlen szövetekkel. Egy jelentős fejlesztésről van tehát szó, amely megnyithatja az utat a bőrön keresztül alkalmazott gyógyszerek és kozmetikai készítmények kifejlesztése előtt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!