Termékcsalád száraz bőrre: kipróbáltuk, és elmondjuk, miért jó

Az egyre hűvösebbre forduló idő nem kedvez a száraz bőrűeknek. Ilyenkor még jobban feszül, húzódik, ég, viszket, reped és hámlik a bőr. Ez az érzés valószínűleg sokaknak ismerős.

Az évek során sok mindent megtanultam a száraz bőrről , főleg azért, mert ahogy telik az idő, egyre inkább látom és érzékelem magamon a vele járó kellemetlen tüneteket. Tudom, hogy sokakat érint, illetve azt is, hogy a probléma fő oka a nedvességhiány, illetve a bőr védőrétegének károsodása. Éppen ezért, ha bőrtípusomnak megfelelő krémet keresek, már tudom, hogy milyen összetevőkre kell koncentrálnom. Például a keramidokra és más lipidekre, amelyek megerősítik a bőr védőrétegét a nedvességvesztéssel szemben, valamint az ureára, ami - más hidratáló faktorok mellett - javítja a vízmegkötő képességet.

Így ápoljuk a száraz bőrt a lábainkon Bár a hűvösebb idő beköszöntével egyre kevesebbszer tesszük közszemlére lábainkat, hiszen nadrágot, harisnyát és zoknit húzunk, azért ilyenkor sem szabad elhanyagolni őket, sőt! Az őszi-téli hónapokban még több gondoskodásra szorulnak, mert ilyenkor - akárcsak testünk más területein - itt is hajlamosabb a bőr a kiszáradásra .

Ezek után nem meglepő, hogy felfigyeltem az Eucerin UreaRepair PLUS termékcsaládra. Ezen belül három terméket választottam ki tesztelésre: egy tusfürdőhabot, egy testápolót és egy lábápoló krémet. Mivel a terméktesztem első hetében a szokottnál is többet kellett a friss - és most már igencsak hűvös - szabad levegőn tartózkodnom, ezért bíztam benne, hogy a különböző koncentrációjú ureát tartalmazó termékek hatásosak lesznek. Két hétnyi használat után most megosztom a tapasztalataimat.

Illatosított tusfürdőhab: van benne urea, jöhet!

Korábban már felmerült bennem, hogy a száraz, érzékeny bőrre vajon mennyire jó ötlet illatosított kozmetikumokat használni. Némi utánajárás után megtudtam, hogy bár néhány illatanyag valóban irritáló hatású lehet, bizonyos termékeknél kifejezetten figyelnek arra, hogy ezeket az anyagokat mellőzék; helyette érzékeny bőrön is jól tolerálható változatok kerülnek a kozmetikumokba. Ezt ígérték az Eucerin UreaRepair PLUS Urea illatosított tusfürdőhab esetében is, így meglehetősen higgadtan vágtam bele a kipróbálásába.

Télen a bőrünk ápolása kiemelt figyelmet igényel. Fotó: Getty Images
Télen a bőr nagy figyelmet igényel. Ehhez meg kell találni a megfelelő termékeket Fotó: Getty Images

Az enyhén habzó tusfürdőhabot nem csak a testemen, hanem az arcbőrömön is alkalmaztam reggel és este, természetesen úgy, hogy utána mindig alaposan vízzel leöblítettem. Szerencsére most már biztosan állíthatom, hogy kellemes illata esetemben is allergénmentesnek bizonyult, ráadásul, ahogy teltek a napok, egyre inkább éreztem, hogy már nem feszül annyira a bőröm zuhanyzás, vagy egy gyors arcmosás után, mint máskor. Határozottan javult a helyzet.

UreaRepair Plus testápoló: nem maradhat el a hidratálás

Azonban, használhatunk bármilyen csodaszert, a száraz bőrűeknek tisztálkodás után mindig szükségük van hidratálásra is. Én ehhez most a száraz, érdes bőrre ajánlott Eucerin UreaRepair PLUS 5% Urea illatosított testápolót választottam. A tusfürdőhöz hasonlóan nem tolakodó illatú krémet a bőröm pillanatok alatt magába szívta - nem hagyott maga után ragacsos, zsíros érzést - és néhány nap használat után már a hosszabb távú hatása is feltűnt: a karomon lévő piros, szárazabb foltok láthatóan elhalványodtak, a lábszáramon a viszkető bőrhámlás gyakorlatilag eltűnt. A bőröm érezhetően megnyugodott, és most már nem csak tapintásra, hanem látványra is határozottan finomabbnak, rugalmasabbnak tűnik.

Puha talpak, télen is

Mivel az egyik leglátványosabb bőrproblémám rendszerint a talpamon jelentkezik - csúnya, száraz, repedezett - ezért kipróbáltam az Eucerin UreaRepair PLUS 10% Urea lábápoló krémet is. Bevált. Leginkább csak egy dolog bosszantott vele kapcsolatban, méghozzá az, hogy miért nem találtam meg sokkal előbb, mondjuk még a strandszezon előtt. Mennyi felesleges talpreszeléstől, és egyéb tevékenységtől kímélt volna meg. Sebaj, lesz még nyár. És amúgy is, ki mondta, hogy télen nem lehet szép és ápolt a lábunk?!

Egy biztos, nem is emlékszem már rá, mikor volt utoljára ilyen repedés- és vastag, kemény foltoktól mentes a sarkam. Azóta már ajánlottam a cukorbeteg nagynénémnek is, aki - a diabétesz miatt - még nálam is jobban szenved ettől a problémától. Fontos azonban kiemelni, hogy érdemes mindhárom termékre megfelelő időt szánni: a tusfürdőhab, a testápoló és - főleg - a lábkrém, akkor a leghatásosabbak, ha használatuk közben jó alaposan a bőrünkbe masszírozzuk. Kényeztessük bőrünket, meghálálja.

A teszthez a termékeket a Beiersdorf Kft biztosította.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra