Új életmódközpont nyílik családoknak

Testi és lelki feltöltődést kínál nőknek, férfiaknak és gyerekeknek a május 5-én nyílik X&Y Budapest Felnőtt és Gyermek Életmód Központ. Lesz jógaoktatás, nőies mozgásformák, kozmetika, masszázs, de szexológusoktól is hallgathatnak majd előadást.

Május 5-én nyitja meg kapuit Budapesten, az Örs vezér tere mellett egy Magyarországon eddig egyedülálló életmód központ. Mint Dénes Éva, az X&Y Budapest Felnőtt és Gyermek Életmód Központ egyik tulajdonosa elmondta: férjével közösen öt éve nyitottak testi-lelki stúdiót a XVI. kerületben. Már ott felvetődött, hogy jó lenne, ha a programokba a gyerekeket is bevonnák.

Ennek eredményeképp nyílik meg májusban egy olyan életmódközpont, amely nem csak a nőknek, de a férfiaknak és a gyerekeknek is otthont tud adni. A csapatban összesen 51-en vannak. Hétfőnként órákat tart például Pirner Alma rúdtánc-világbajnok, a Dollhouse stúdió vezetője. Ő tematikus worshopok mellett csakratáncot, chair dance-t és például tileto tréninget tart, amelyben a hölgyek azt sajátíthatják el, hogy kell magabiztosan magas sarkúban mozogni.

Verbőczi Patrícia fotográfus baba- és családfotózásokat tart majd a központban. A fotós a természetességre helyezi a hangsúlyt és célja, hogy fotói által önbizalmat adjon alanyainak.

Jógától a szexológiáig (Fotó: Europress)

Kornhoffer Tünde jógaoktató, jógaterapeuta óráin a női erő kiteljesítésére, a teljesség megélésére tanít. Mivel kismamajógát is tart, így tanítványait a magzati kortól kíséri már útjukon, többek között a "Bennünk élő istennő" kurzusokon.

Diószegi Ádám jógaoktató, mozgásterapeuta különleges jógaórákat tart majd a központban: a freestyle jóga nevű órája a valódi jóga teljes képét adná vissza, az aktuális irányzatoktól mentesen. Míg perfect circle című órái a tánc, a harcművészet és a jóga elemeit keverik majd.

A központ érdekessége, hogy Sz. Mikus Edit, a Magyar Szexológiai Társaság elnöke is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ő és társai a szexuális nevelésben vállal szerepet: a szülőknek és gyerekeknek is előadásokat tartanak majd. Dr. Puskás László pedig az alternatív gyógymódokkal ismerteti meg az odalátogatókat.

Az életmód központ külön hangsúlyt fektet a gyerekprogramokra. Mint Farkas Zsuzsi gyerekjóga oktató elmondta, a jóga, a tánc, a kreatív mozgásformák mellett meseköröket, workshopokat szerveznek, amelyeken például a gyerekekben felgyülemlett feszültség oldásában segítenek nekik. Révész Anita kineziológus, erőtérterapeuta összesen hatféle foglalkozást fog tartani, amelyben képességfejlesztést és indulatkezelést oktat majd. Emellett nyelvtanulásra is lesz lehetőség: Petor Judit a hagyományos angoloktatás és a kineziológia összehangolásával tart majd nyelvórákat.

A változatos programok mellett kozmetikus, fodrász és masszázs is várja a kikapcsolódni vágyókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!