Csökkenti a derékfájást az akupunktúra

Egyre elterjedtebbé válik az akupunktúra a krónikus derékfájástól, illetve hátfájástól szenvedők kezelésében. A szakemberek szerint a módszer nagy hatékony és igen biztonságos.

Kutatásokból kiderült, hogy az akupunktúra sok esetben még kedvezőbb hatású, mint a hagyományos kezelések. A 10 kezelésen átesett páciensek olyan mértékű javulásról számoltak be, melynek mértékét a gyógyszerekkel kezelt betegek meg sem közelítették.

Az egyik kutatásban heti két alkalommal vehettek rész akupunktúrás kezelésen a páciensek. A kontrollcsoporttal (akik ugyanolyan gyógyszereket kaptak, ugyanolyan mozgásprogramot végeztek, ám akupunktúrás kezelést nem) összehasonlítva 20 százalékkal nagyobb volt azoknak a betegeknek a száma, akik javulásról és a fájdalom csökkenéséről számoltak be.

Az akupunktúra sikerességét szakemberek abban látják, hogy a kezelések az agyműködésre is hatással vannak, és nemcsak a fájdalmat csökkentik, hanem "ki is kapcsolják" az agyat, és a betegek nyugodt, szinte meditatív állapotba kerülnek a kezelések közben. Mindemellett, az akupunktúrát biztonságosnak és kíméletesnek tartják, és a kezelésen részt vevők arról is beszámoltak, hogy a fájdalomtól való félelmük is csökkent; ez pedig elengedhetetlen az életminőség javulásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel, de az Északi-középhegységben kezdetben még előfordulhat néhol ónos eső, fagyott eső. Estére dél felől nagyobb területen szűnik a csapadék. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.