A manukaméz hatásai

A mézet már évezredek óta használja az emberiség ételek édesítésére, továbbá test- és szépségápolási célokra. Mindezeken felül pedig mikrobaellenes hatású – különösen a manukaméz számít kiemelkedően értékesnek ebből a szempontból.

Hamu és egyéb anyagok – mi mindent tartalmaz a méz?

A manukaméz Új-Zélandról származik, és a többi mézfajtánál nagyobb arányban található meg benne egy metilglioxál (MG) nevű összetevő, amelynek mikrobaölő hatása van – írja a care2.com. Az MG védelmet nyújt a baktériumok ellen, serkenti azoknak a sejteknek a szaporodását, amelyek a fertőzések miatt károsodott szövetek regenerációját segítik elő, valamint nagy mennyiségű DHA omega-3 zsírsav is található benne. Éppen ezért a manukaméz sebkezelésre is használható: gyógyíthatóak vele égések, vágások vagy akár felfekvések is. Egyszerűen csak be kell kenni a sérült bőrfelületet, ahonnan a méz felszívja a káros anyagokat, illetve védőréteget képez rajta a fertőzésekkel szemben. Az orvosi tisztaságú manuka emellett segíthet visszaállítani a bőr normál pH-értékét, illetve eltávolítani az elhalt hámsejteket.

Az Új-Zélandról származó manukaméz számos pozitív hatással rendelkezik.
Az Új-Zélandról származó manukaméz számos pozitív hatással rendelkezik.

Arcmaszk készülhet belőle

A manukaméz az érzékeny bőr ápolására, tisztítására is használható. Egyszerűen mossunk arcot a megszokott módon, majd egy kevés mézzel gyengéden masszírozzuk át a még nedves bőrünket, ezt követően utána öblítsük le langyos vízzel. Arcmaszkot is készíthetünk belőle, ha egy nagy teáskanál manukamézet elkeverünk pár csepp citromlével és egy kevés fahéjjal. A kezelés segít megtisztítani a pórusokat, összességében pedig a bőr ragyogóbb, élettel telibb lesz tőle.

Megszünteti a korpát

Torokfájás ellen nagyon hatékony a manukamézzel elkevert meleg tej, amely a fájdalom mellett a köhögést is enyhíti, egyben nem engedi tovább szaporodni a torokban lévő baktériumokat – ráadásul még nagyon finom is. Korpás haj, illetve fejbőr kezelésére is használható: egy tanulmány szerint, ha két héten át minden másnap manukamézzel kezeljük a fejbőrünket, akkor megszünteti a korpásodást és a viszketést. Alvászavarokkal küzdőknek is érdemes lehet bevetni a manukamézet: egy teáskanál mézhez keverjünk egy nagy csipet sót, majd nyeljük le. Ez segít helyreállítani a megemelkedett kortizolszintet az esti órákban, amitől könnyebben elalszunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!