Hogy hat a testünkre, ha nem szexelünk?

Számos oka lehet annak, ha éppen olyan periódusban vagyunk, hogy nem élünk nemi életet. Ez természetesen a testünkre és a mentális állapotunkra is hatással van.

Feszültebbek vagyunk

A szex segíthet levezetni a felgyülemlett feszültséget, így a hiányában nehezebben birkózunk meg a stresszel . Szerelmeskedés közben ugyanis oxitocin és endorfin termelődik a szervezetben, amitől nyugodtabbnak, boldogabbnak érezzük magunkat.

Nő a prosztatarák kialakulásának esélye

Az Amerikai Urológiai Szövetség tanulmánya szerint a rendszeresen nemi életet élő férfiaknak 20 százalékkal kisebb az esélye arra, hogy prosztatarákosak legyenek. A szakemberek szerint ennek többek között az az oka, hogy az ejakuláció során a káros anyagok egy része kiürül a prosztatából.

Gyengül az immunrendszer

A Pennsylvania Egyetem kutatásából az derült ki, hogy azoknak, akik hetente legalább egyszer vagy kétszer szeretkeznek, erősebb az immunrendszerük.

A rendszeres nemi élet hatására nő az intimitás és a biztonság érzése
A rendszeres nemi élet hatására nő az intimitás és a biztonság érzése. Fotó: 123rf

Csökken a húgyúti fertőzések kockázata

A húgyúti fertőzések 80 százaléka nemi érintkezést követően jelenik meg a szervezetben. Ha nincs szexuális életünk, jelentősen csökken az ilyen jellegű betegségek esélyének kialakulása.

Működhet a párkapcsolat, ha rossz a szex? A kapcsolat romlásához, akár megcsaláshoz vezethet, ha egy pár egyik vagy mindkét tagjánál csökken a vágy a szexuális együttlétekre. De vajon így is működhet a kapcsolat ?

Nő a merevedési zavar kialakulásának kockázata

Azoknál a férfiaknál, akik rendszeresen, legalább heti egyszer élnek szexuális életet, a felére csökken az esélye annak, hogy erekciós problémáik legyenek. Szakértők szerint ennek többek között az az oka, hogy így a pénisz izomzata "edzésben" marad.

Bizonytalanabbnak érezzük a kapcsolatunkat

A szexmentes kapcsolatokban csökken az intimitás és a biztonság érzése - ez is arra vezethető vissza, hogy ilyenkor kevesebb oxitocin illetve egyéb, kötődésért felelős hormon termelődik a partnerek szervezetében. Ugyanakkor a nemi élet átmeneti hiánya nem feltétlenül jelenti a kapcsolat meggyengülését, hiszen más módjai is vannak az érzelmek kifejezésének - ezekre ilyenkor érdemes extra figyelmet fordítani.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.