Jakupcsek Gabriella: szerencséje volt

Jakupcsek Gabinak szerencséje volt a gimiben: bár saját bevallása szerint korántsem minta-, inkább lógós diák volt, osztályfőnöke és egyben magyartanára felismerte tehetségét, értékelte a tudását és mindig kihúzta a slamasztikából, ha kellett.

A tisztelet kölcsönös volt, Gabi ma is példaképének tartja nemrég elhunyt hajdani osztályfőnökét, a Kölcsey Ferenc Gimnázium francia két tannyelvű osztályának legendás vezetőjét, Podoski Annát.

Most, hogy Emma lányának hamarosan tanítónénit keres, Anna az etalon. Gabi szerint a tanárnő nem egyszerűen kiválóan tanított irodalmat, hanem mint minden igazán jó tanár átfogóan, összefüggéseiben a kultúránk történetét és szeretetét adta át diákjainak.

Gabi lányosztályba járt és tinédzserként különösen megfogta osztályfőnökében, hogy mindig csinos, ápolt és nőies volt, finom eleganciával öltözködött, amely egy csupa lányokból álló osztályban lényeges tényező, ahogyan Gabi fogalmaz "nem győztük legeltetni rajta a szemünket" és nem kérdés, hogy öltözködési stílusában is követni való példát nyújtott tanítványainak.

De leginkább személyiségében, amely Gabi szerint csodálatra méltó volt, pedagógusként mindig partnerként kezelte diákjait, bár a teljesítményt elvárta, de soha nem élt vissza tanári tekintélyével, nem bántotta azt, akinek épp rossz napja volt, hanem bízott a diákjában, hogy összeszedi magát és képes tudása legjavát nyújtani. Gabi osztályfőnöke emberi tartásból, méltóságból is példát adott tanítványainak, mert bár megjárta a poklok poklát, az auschwitzi haláltábort, képes volt megőrizni és tovább adni az emberségbe és az emberi tudásba vetett hitét.

Ha Önnek is van "Anna nénije", vagy kedvenc doktornénije, egészségügyben dolgozó női példaképe, akinek úgy érzi hálával tartozik, még a héten jelölheti Aranyanyunak az alábbi linken: Aranyanyu jelölés .

Az esélyek nőttek! A Ridikül Magazin különdíjnak köszönhetően a 12 döntősből heten válnak Aranyanyuvá a novemberi díjátadó gálán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.