Végre! Teltebb modellek sétálnak a londoni kifutókon!

Teltebb testalkatú modellek vonultak fel a londoni kifutón szombaton a legutóbbi brit kötöttruha- tervező, Mark Fast kollekciójának bemutatóján, alig pár nappal a legújabb, a modellek súlya körüli New Yorkban kitört vita után.

A döglött lótól az evészavarig Fast volt a középpontja annak a múlt szeptemberi londoni divathéten kitört vitának, amikor egy stylist sértődötten kiviharzott a bemutatóról, mert Fast a normál modelleknél teltebb nőkkel dolgozott.

A modellek között volt Hayley Morley, a brit 12-es méretű (európai szerint 40-es) aki idén egy teltebb barna nővel tért vissza Fast showjába. Az új kollekció kevesebbet mutatott, mint a múlt szezon kivágottabb kötött ruhái, de a női természetes alak így is tisztán látható volt.

Fast - London egyik nagy jövőjű tervezője - egy sokkal praktikusabb kollekciót ajánlott 2010 őszére/telére: a nyaknál és a felhajtásnál kihangsúlyozott szűk ruhákat, lágyan lebegő szoknyákat és ezekhez illő rövid köpenyeket.

A divatmodellek súlyát érintő téma azonban ebben a szezonban végigkíséri az iparágat. Az egész New Yorkban tört ki a múlt héten Monika Jagaciak megjelenésével kapcsolatban, a nádszálvékony 16 éves modell az USA méretezése szerint 0-s méretet hord - tehát a "szabvány" mintaméretet (ez az európai 32-es méretnek felel meg).

A skála másik végén, Coco Rocha kanadai modell áll, aki arra panaszkodott, hogy magassága miatt nem foglalkoztatják. A 21 éves modell 178 centiméter magas, 5-ös (36-os) cipőt hord és 50 kilogramm súlyú.

Elhízás szexhiány miatt - vagy fordítva? Angliában a Debenhams bevásárlóközpont kivívta a dicséretet, miután csütörtökön korlátozott ideig kirakatukban 16-os (Európai méretezés szerint 44-es) méretű manökeneket mutatott be, hogy tükrözzék, a legtöbb nő a királyságban 14-es, 16-os méretű ruhákat hord. "Büszkék vagyunk ,hogy üzletünkben széleskörű és változatos, a nők minden korosztályának, alakjának és méretének megfelelő kínálatot nyújtunk. Ezért is gondoltuk, hogy ezt a kirakatunkban is meg kellene mutatnunk az embereknek." nyilatkozta Mark Stevens, a Debenhams kreatív igazgatója.

Azonban, mint az elmúlt szezonban most is Fast showja volt a kivétel a szabály alól - a londoni modellek nagy többsége mindig is karcsú volt, és annak ellenére, hogy a szakemberek a változatosság hiányáról panaszkodnak, közel mindegyik modell fehér bőrű.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fahéj
Nem hinnénk, de ezt teszi a fahéj a szervezetünkkel
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Nyugat felől változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik fölénk, csapadék nem lesz. Fokozatosan mérséklődik, gyengül a légmozgás.A minimum-hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken 0 fok alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken kissé enyhébb lehet a reggel. Ezen a napon egyértelműen hidegfronti hatás érvényesül, amely jelentős terhelést róhat a szervezetre.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?