Tényleg jót tesz, ha a földön alszunk?

Ha alvásról van szó, a legtöbbünk fejében egy puha, kényelmes ágy jelenik meg. Csakhogy ha valaki küzdött már hát- és derékfájással, ami olyan erős, hogy még aludni sem tudott tőle, annak már a padlón alvás is teljesen vállalható opciónak tűnik azért cserébe, hogy a fájdalmai enyhüljenek. De vajon ettől tényleg jobb lesz?

Dr. Ramiz Fargo alvásszakértő szerint nincs figyelembe vehető kutatási eredmény, illetve tudományos bizonyíték arra, hogy a padlón alvás hatásos lehet, és még a szájhagyomány útján terjedő "bizonyítékok" is vegyesek. "Vannak, akik azt állítják, hogy a padló kemény felülete enyhíti a hátfájásukat, de fennáll a rizikó, hogy éppen ettől lesz még rosszabb az állapotuk" - idézi a szakembert a Men's Health .

Jó a földön alvás, vagy sem?
Jó a földön alvás vagy sem? Fotó: Getty Images

A közepesen kemény matrac segíthet

Szerinte hát- és derékfájás esetén a padlón alvás helyett inkább az ágyunk felületén érdemes változtatni. Egy 2015-ben készült felmérés alapján a vásárlói visszajelzések szerint a közepesen kemény matracok válhatnak be a legjobban a gerinctájéki fájdalmak esetén. Arra nincs pontos definíció, hogy egy közepesen kemény matracnak milyen követelményeknek kell megfelelnie - ezt a kifejezést a felmérésben részt vevő vásárlók használták. A dologban abszolút van logika, mivel a keményebb matrac (a puhával ellentétben) jobb gerinckiegyenlítést biztosít, ezáltal pedig javíthatja az alvás minőségét is, a kettő együtt pedig segíthet a hátfájás enyhítésében. A keményebb felületen, például padlón fekvés segíthet a tartásproblémákkal, isiásszal küzdőknek is, de ezt szintén nem támasztja alá semmilyen kutatás, inkább csak a szájhagyomány.

Jelek, hogy rossz matracon alszunk - részletek .

Nehéz megmondani, hogy a matrac keménysége az, ami segít enyhíteni a fájdalmat, vagy hogy a fájdalom azért enyhül, mert jobban alszunk. Annak mindenesetre van értelme, hogy keményebb felületre váltsunk, mivel ilyenkor többet mozgunk álmunkban, és nem maradunk egész éjszaka egyetlen pozícióban.

A földön alvás hátrányai

Fontos megjegyezni, hogy egyesek számára a padlón alvás súlyosbíthatja a hátfájást, különösen azok esetében, akik ízületi fájdalmakkal, arthritisszel küzdenek. Ilyenkor ugyanis a test egyes részeire fokozott nyomás helyeződhet, ami gátolhatja a keringést. Emellett, ha valakinek légzési problémái vannak, vagy esetleg allergiás, annak is jobb kerülnie a padlót, mert onnan sokkal több irritáló anyag kerülhet a légutaiba. Télen és hideg időben pedig a padlón alvás során megnő a kihűlés veszélye, ami megbetegedéshez vezethet, különösen ha valakinek egyébként is van valami olyan betegsége, amely a testhő csökkenésével jár - ilyen a vérszegénység, a pajzsmirigy-alulműködés vagy a cukorbetegség.

A padlón alvást tehát gerinc-, hát- és derékfájás esetén érdemes lehet egy-egy éjszakára kipróbálni, ha nincs más lehetőség. Ezzel együtt a legjobb ötlet ilyen esetekben inkább egy keményebb ágymatracot vásárolni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.