Önnek is leragad a szeme napközben?

Mindenkivel előfordul, hogy elálmosodik napközben, de ha ez gyakran előfordul, az zavarhatja nemcsak a munkánkat, de akár a szabadidős elfoglaltságainkat, sőt mindennapi életmenetünket is.

Nem meglepő, hogy a nap során jelentkező elálmosodás az éjszakánkkal áll összefüggésben. Elég néhány órával kevesebb alvás, vagy a szokásosnál nyugtalanabb éjszaka, és az egész napunk elromlik. Mit tehetünk?

1. Aludjon eleget éjszaka.

Egyértelműnek tűnik, mégsem lehet eleget ismételni, hogy a felnőtteknek hét-kilenc óra, a kamaszoknak pedig akár kilenc óra is lehet a napi alvásigénye: ehhez tartsuk magunkat mi is.

2. Tartson távol az ágyától minden zavaró tényezőt.

Az ágyat alvásra és intim együttlétre használja, ne foglalkozzon benne semmivel, ami felzaklathatja. Például ne olvasson, ne tévézzen, és ne játsszon számítógépes játékokkal a hálószobában.

3. Tartson be egy felkelési időt.

És ragaszkodjon hozzá következetesen. Azoknak, akik alvási nehézségekkel küzdenek, nem érdemes magukat még több feszültségnek kitenni azáltal, hogy ragaszkodnak egy lefekvési időhöz, viszont ha mindig ugyanakkor kelnek fel-még hétvégén is-, akkor a bioritmus egy idő után stabilizálódik.

4. Rendszeres étkezés.

Ha rendesen reggelizünk és ebédelünk, valamint két-három órával lefekvés előtt már nem fogyasztunk semmit, jobban fogunk aludni.

5. Mozogjunk.

A rendszeres, napi harminc perces, lehetőleg aerob mozgás segít, hogy könnyebben aludjunk el, és hogy nyugodtabb éjszakánk legyen. Ne sportoljunk azonban az ágyba bújás előtti órákban.

6. Csak akkor feküdjön le, ha álmos.

Ne keverjük össze az érzést a fáradtsággal: csak akkor menjünk aludni, ha már leragad a szemünk!

7. Alakítson ki egy lefekvési rituálét.

Ez segít, hogy lezárhassuk a napot, és nyugodtan hajthassuk álmora a fejünket. Olvasgasson, meditáljon, vegyen egy forró fürdőt, igyon egy csésze forró herbateát. Semmiképpen ne fogyasszon alkoholt az alvást elősegítendő, mert az alkoholos italok megzavarják az álomciklusokat.

8. És végül: ha komoly a probléma, forduljunk szakemberhez.

Ha minden előírást betartunk az alvással kapcsolatban, azaz eleget, és jól alszunk, mégis gyakran ránk tör a leküzdhetetlen álmosság, érdemes orvoshoz fordulni, mert több súlyosabb kórkép is járhat ilyen tünetekkel, például a narkolepszia, a depresszió vagy az alvás közbeni légzési nehézségek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!