Öngyilkosok nemzedéke

Az 1960-as és 70-es években született brit férfiak nagyobb eséllyel vetnek véget az életüknek, mivel a nemi szerepek változása fokozottan érinti őket.

Az öngyilkossági mutatók a középkorú férfiaknál a legmagasabbak Nagy-Britanniában, a fiatalokra vonatkozó számok pedig egyre csökkennek. Az akadémikusok szerint ez a veszélyeztetett korosztály idősödésének tudható be, tehát az emelkedési hullám hamarosan még feljebb tolódik a korfán.

"Az elmúlt nyolc évben a fiatalabb férfiak öngyilkossági rátája csökkent, míg a középkorúaké nőtt" - fogalmaztak a jótékonysági szervezet szakemberei. Rory O'Connor, a Stirling Egyetem professzora hangsúlyozta: kollégáival együtt úgy gondolják, hogy húsz évvel ezelőtt magasak voltak a társadalom elvárásai a férfi szerepkört illetően. Az elvárások nagy része továbbra is fennáll, ám a nemek közötti feladathatárok elmosódásával még inkább nehézségekbe ütközik az önkifejezés és a megvalósítás.

"Ha egy korcsoportnál magasabb öngyilkossági ráta figyelhető meg, az érintettek valószínűleg egész életük során magukkal hordozzák majd a megnövekedett számokat" - mondta Stephen Platt professzor. Az Edinburgh-i Egyetem szakértője aggodalmát fejezte ki, amiért a '60-as és '70-es években születettek várhatóan nemsokára rontani fogják az ötvenes korosztály statisztikáját.

A vizsgálatok alapján a legszegényebb rétegek vannak leginkább veszélyben. Az erős, csendes apák és a haladó szellemű fiúk közötti szakadékban nevelkedett generációnak fokozott próbatételekkel kell szembenéznie a mindennapi élet során. A szégyen és legyőzöttség érzése - elsősorban a munkásosztályhoz tartozó férfiaknál - munkanélküliség esetén fogékonyabbá teszi az érintetteket az önpusztító magatartásra, mivel egyfelől nem tudják a régi értékek szerint eltartani a családjukat, de még nem elég nyitottak a problémákról történő kommunikációra.

"Az erősebb nem tagjait gyakran kritizálják azért, mert nem szeretnek beszélni az érzéseikről, nem kérnek segítséget. Figyelembe kell vennünk, hogy a nők igényei eltérnek a férfiakétól, és muszáj új szemléletű öngyilkosság -megelőzési módszerekhez nyúlnunk" - fogalmazott Platt professzor. A brit egészségügyi minisztérium ennek fényében új preventív programot hirdetett meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.