Ha belegondolunk, hogy mennyit is alszunk életünkben, gondoljunk inkább arra, mi történne velünk, ha mindenáron ébren akarnánk maradni pihenés helyett. Kérdezzük ezt persze úgy, hogy mindennapjainkból is tudjuk: kimerültségünk még éhségünknél is erősebb inger lehet.
Tudjuk, hogy a megfelelő mennyiségű alvás hatására könnyebb betegségből felépülni, immunfunkcióink és anyagcserénk könnyebben helyreáll: magyarán a pihenés segít "újraindítani" testünket. Azt is tudjuk, hogy a kevés alvás hatására nagyobb az esélyünk a cukorbetegségre, szívproblémákra, elhízásra, depresszióra és egyéb komplikációkra. Rövid távon sem jobb a helyzet: egy-egy rövidebb éjszaka után alig van erőnk, zavartak vagyunk és szemeinket is alig tudjuk nyitva tartani: koncentrációkészségünket gyakorlatilag elfelejthetjük arra a napra és memóriánk sem működik jól.
Ha ezt az egy "kihagyást" nem alusszuk ki és továbbmegyünk, hangulatváltozásoknak, paranoiának és vízióknak nézhetünk elébe: könnyű ilyenkor árnyszerű lényeket képzelni bárhová. Ha mindez a volán mögött történne velünk, azonnal parkoljunk le, mielőtt nagyobb gond történik. A kevesebb alvást nemcsak szellemünk, testünk is rosszul kezeli: a vérben több adrenalin és kortizol termelődik, immunrendszerünk gyengül, olyannyira, hogy egy régóta bujkáló betegség gond nélkül leteríthet minket. Mégis, ezek nem hosszú távú problémák: ha kialusszuk magunkat, mindezen problémák eltűnnek.
Vannak olyanok azonban, akiket az álom kifejezetten elkerül. Az FFI (Fatal Familial Insomnia) típusú álmatlanság egész gyakori: 40 családból egyben általában megvannak azok a gének, amelyek ezt az állapotot alkotják. Ennek hatására az idegrendszer fehérjéi formájukat megváltoztatják és úgynevezett prionokká alakulnak, amelyek az idegszövetekben tömörülnek, azt károsítják és gyakorlatilag lyukakat vájnak beléjük (ha a Creutzfeldt-Jakob kórra gondolunk itt, jól tesszük, azt is prionok okozzák).
Az alváshiány halálhoz is vezethet
A prionok pedig kifejezetten tudják károsítani a thalamust, azt a területet, amely agyunkban az alvásért felelős. Akit ez érint, napokig képes ébren maradni izzadva és beszűkült pupillákkal, hetek múltán már úgy tűnik, hogy alva jár és olyan önkéntelen izomrángásai vannak, amelyeket néha félálomban vagy álomban tapasztalhatunk. Mindezt kritikus fogyás, demencia és extrém esetekben halál követi. Ám a halál okát gyakorlatilag nem az álmatlanság okozza, hanem az egyre terjedő agykárosodás.
A nyolcvanas években patkányokkal végeztek állatkísérlet, amelyben az állatokat átlagosan naponta ezerszer ébresztette fel az agyi állapotukat figyelő gép. Egy állat sem élte túl az egy hónapig tartó kísérletsorozatot és a kutatók mind a mai napig nem értik, miért: elképzelhető, hogy az ébrenlét okozta stressz és a kialvatlanság okozta. E két zavaró tényező miatt teljesen megborult szervezetük: étvágyuk megnövekedett, viszont fogyni kezdtek, testhőmérsékletük kiszámíthatatlanul kezdett váltakozni. Az ezt vizsgáló kutatók egyike sem tudja megmondani teljes biztonsággal, hogy az alváshiány vagy a stressz miatt következett-e be a halál.
Ennek tudatában még inkább kérdéses, hogy meddig mehetünk el ébrenléti erőpróbánkban. 1964-ben az akkor 17 éves diák, Randy Gardner egy tudományos versenyre beadandó projekt miatt nem aludt 264 óráig, azaz alig több mint 11 napig. Ez bizonyított tény, az ezt tromfoló híradások már kevésbé hihetőek: az a brit hölgy sem, aki 1977-ben 18 napig ringatózott folyamatosan egy hintaszékben. Aki pedig szeretné határait tesztelni, előre szólunk: a Guinness Rekordok Könyve már a múlt évtized óta nem tartja számon ezt az igen kockázatos következményekkel járó rekordot.
