Masszázs és relaxálás lehet a szorongás ellenszere

Egy új vizsgálat szerint egy tíz alkalomból álló masszázskezelést követően három hónappal már csak a betegek fele számolt be szorongásos tünetekről. A hatás megegyezik a pszichoterápia és a gyógyszerek hatásával, azonban az egyszerű relaxáció is ugyanilyen eredményes lehet - derült ki a Depression and Anxiety folyóiratban megjelent egyik tanulmányból.

"A masszázs az egyik legnépszerűbb alternatív gyógymód szorongás esetén" - mondta el Dr. Karen J. Sherman, a Group Health Kutatóintézet vezető kutatója. A vizsgálatban 68 szorongásos beteg vett részt, akiket véletlenszerűen osztottak két csoportba. Az egyik csoport 10 alkalommal részesült masszázsban, a kontrollcsoport relaxációs terápián vagy hőkezelésen vett részt, utóbbi során a páciensek karját és lábát melegítőpárnákba és meleg törölközőkbe bugyolálják.

Mindhárom kezelést nyugodt körülmények között végezték lágy fények és halk zene mellett. A masszázs célja az volt, hogy serkentse a paraszimpatikus idegrendszer működését és csökkentse a szorongásos tüneteket, különösen az izommerevséget.

A 12 hetes kezelési periódus leteltével és három hónappal később a betegek a tünetek 40, illetve 50 százalékos csökkenéséről számoltak be, továbbá visszaszorultak a depressziós tünetek is, a páciensek kevesebbet aggódtak és jobban élhették életüket. A három csoport között nem tapasztaltak különbséget, azonban nem volt olyan csoport, amelyik összehasonlításképpen semmilyen kezelést nem kapott.

"A relaxáció a leginkább költséghatékony választás lehet a generalizált szorongásban szenvedők számára, amennyiben alternatív gyógymódokat keresnek" - foglalta össze Sherman.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.