Magyarokat is újratemettek a párizsi Panthéonban

Először temettek újra külföldieket, köztük magyarokat a párizsi Panthéonban.

A második világháború alatti francia ellenállás mártírjaként meghalt, az örmény származású Missak Manouchian költő, újságíró által vezetett partizáncsoport tagjainak személyében először temettek újra szerdán külföldieket. Végső nyughelyük a francia történelem nagyjaihoz hasonlóan a párizsi Panthéon. "Külföldiek, és testvéreink mégis" - mondta a kivégzésük nyolcvanadik évfordulóján történt tiszteletadáson Emmanuel Macron államfő Louis Aragon költőt idézve, miután elsorolta a 23 fős ellenállócsoport tagjainak neveit, "akik túl sokáig merültek feledésbe". "Választásból franciák, reményből franciák" - tette hozzá az elnök a mintegy kétezer vendég, köztük Nikol Pasinján örmény miniszterelnök előtt elmondott beszédében.    

"Zsidók, magyarok, lengyelek, örmények, kommunisták - életüket adták hazánkért" - hangsúlyozta Emmanuel Macron egy interjúban. Velük "az egész kommunista és külföldi ellenállás" belép a nemzet nagy alakjainak templomába, csatlakozva Jean Moulinhez és a Charles de Gaulle tábornok által irányított ellenálláshoz, akikről az 1960-as évek óta rendszeresen megemlékezik Franciaország.     

A külföldiekből - közöttük három magyarból (Elek Tamás, Békés Glasz Imre és Boczor József) - álló, 23 fős ellenálló csoport a Francia Kommunista Párthoz tartozott: illegalitásban tevékenykedve a nácik ellen hajtottak végre akciókat Párizs környékén. 1943-ban a francia főváros térségében jóformán már csak ők jelentették az ellenállást, így a Gestapo egyre nagyobb erőket vetett be elfogásukra, és az ellenük indított hajtóvadászat végül sikerrel zárult.    

újratemetés
Emmanuel Macron francai elnök az újratemetésen 2024. február 21-én. Fotó: MTI/EPA pool/Christophe Petit Tesson

A nemzetközi brigádhoz kötődik a híres "vörös plakát", amely a németek szándéka szerint azt hivatott bemutatni a franciáknak, hogy az ellenállásban részt vevők mind kommunisták, külföldiek, illetve zsidók voltak, a "bűnözők hadserege". A partizáncsoport 1944-ben elfogott tagjait lefényképezték, és arcukat, nevüket, a Párizshoz közeli Valérien hegyi erődben február 21-én végrehajtott kivégzésük hírével egy vörös plakáton feltüntetve országszerte kitűzték a városok és falvak utcáin.    

Az örmény népirtás túlélőjeként Franciaországba emigrált Missak Manouchiannak és feleségének, a szintén ellenálló, 1989-ben elhunyt Mélinée-nek a francia nemzeti zászlóval letakart koporsóját a Franciaország védelmét szintén önként vállaló Idegen Légió külföldi katonái vállukon vitték fel a Panthéon lépcsőjén. A házaspár földi maradványai eddig a Párizshoz közeli Ivry temetőjében nyugodtak, ahonnan csak Missak holtteste kerül át véglegesen a Panthéonban. A partizáncsoport további tagjai jelképesen kerülnek be a Panthéonba, egy emléktáblán feltüntetve nevüket és életútjukat.    

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.