Lélek és halál - ingyenes, filmes előadás a halálról

Jelenczki István Haláljog című dokumentumfilmjének második részét mutatják be az Óbudai San Marco Szabadegyetem januári előadásának kísérő rendezvényeként.

A szabadegyetem sikerét, szakmai elismertségét fémjelzi, hogy az előadásokból a Püski Kiadó új könyvsorozatot indított útjára tavaly júniusban, az Ünnepi Könyvhétre megjelenő kötettel, "értetek" címmel. A sorozat tervezésekor egy tiszta, átgondolt koncepciót valósítottak meg, örömteli hír, hogy az érdeklődők az első sorozat második kötetét is kezükbe vehetik.

Az Óbudai Kulturális Központ színháztermében az érdeklődők Jelenczki István filmrendezővel, Dr. Vezsenyi Károly aneszteziológussal, Dr. Sándor Judit jogász-bioetikussal, Dr. Pintér Endre sebészprofesszor közreműködésével beszélnek a témáról. Az estet Radnóti László újságíró vezeti.

Jelenczki István képzőművészként és filmrendezőként vallja, hogy halálkultúránk - amely valaha oly szoros kötődésben állt az isteni és világi hatalmakkal, és természetes módon helyezte elmúlásunk tényét a kozmosz körforgásába – hiányzik újkori életünkből, csakúgy, ahogyan mai életünkből hiányzik létezésünk.

A film a születéstől a haldoklásig tartó élettani folyamatban bekövetkezett, visszafordíthatatlanul halálos betegségek egy-egy példaértékű helyzetét elemzi az eutanázia tükrében. A film kísérlet arra, hogy több megközelítési pontból próbálja bemutatni azt a kritikus helyzetet, amely az aktív és passzív eutanázia jogi, orvos-etika elmélete, valamint a mindennapi orvosi gyakorlat ellentéte között feszül.

Szakértők sora mutatja be, hogy a saját szakterületén milyen helyzetekben találkozik a kérdéssel, hogyan ad rá választ.

2011. január 17-én 17.00 -18.00 Filmvetítés - Jelenczki István: Haláljog c. dokumentumfilm film II. rész 18.00 –20.00 Közönségtalálkozó a film szereplőivel és a film rendezőjével Óbudai Kulturális Központ, 1032 Budapest, San Marco u. 81. A belépés: díjtalan. Így például dr. Papp Lajos szívsebész professzor mondja el véleményét a szívműtét során – óhatatlanul bekövetkező – élet-halál határhelyzetekről. Vezsenyi Károly altatóorvos megrázó képsorok előtt mély őszinteséggel beszél a felelősség kérdéséről – csupán ízelítőül a téma sokoldalú körüljárásából.

Istenné kéne lennie, élet és halál urává, ő azonban ezt nem tanulta az orvosi egyetemen. "Nincs életkultúránk – mondja szelíden –, talán ezért nincs halálkultúránk sem."

Szókratész, a bölcs sem jutott ennél messzebbre: "Élni tudni nem más, mint halni tudni."

Mikor rendelkezhetünk életünkkel, halálunkkal? A film közel tíz éve készült, de a kérdés napjainkban is fontos - írják a szervezők, akik mindenkit szeretettel várnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.