Krónikus álmatlanság késői következményekkel jár

A Texas Egyetem kutatói nemrég az adott témában eddigi legnagyobb méretű vizsgálat eredményét tették közzé a Sleep folyóirat februári számában.

Robert E. Roberts professzor munkatársai segítségével 4175 11 és 17 év közötti gyermektől származó adatokat dolgozta fel, melyeket kérdőívek és interjúk segítségével gyűjtöttek össze - írja a MediPress. A kérdőívekben főleg a zavart alvásra vagy az álmatlanságra utaló tünetekre fordítottak nagyobb figyelmet, valamint olyan súlyosbító vagy védő hatású faktorok jelenlétét vizsgálták, mely a későbbiekben kialakuló szellemi vagy szervi problémák megjelenését befolyásolják.

Az eredményekből kitűnt, hogy egy év alatt az álmatlanság (inszomnia) egy vagy több tünete az esetek 13,9 százalékában fordult elő, míg a nappali fáradtság vagy aluszékonyság tünetei 5,5 százalékban. Az inszomnia tünetei az esetek közel felében, a nappali fáradtság és aluszékonyság tünetei pedig közel 35 százalékban voltak krónikusak. Az életkor, nem, vagy az egy főre jutó kereset mértéke nem befolyásolta a tünetek megjelenési gyakoriságát, azonban a tünetek megjelenése összefüggést mutatott a szervi eltérések és főleg a lelki betegségek későbbi megjelenésével.

"Eredményeink azt sugallják, hogy az alvatlanság legalább olyan komoly probléma, mint a depresszió, szorongás, vagy az élvezeti szerek használata. Éppen ezért nagyon fontos az, hogy korán felismerjük és időben kezeljük az erre utaló jeleket, még mielőtt azok krónikus fennállásuk miatt később betegségek kialakulásához vezetnek." - magyarázta Dr. Roberts.

Az Amerikai Alváskutató Akadémia a következők betartását javasolja annak érdekében, hogy a fiatalok egészséges alvási szokásokat alakítsanak ki:

- Kilenc óra alvás az ideális mennyiség, de mindig annyit érdemes aludni, hogy reggel kipihent legyen

- Közvetlenül alvás előtt nyugodjunk meg egy kicsit, ne intenzív tanulás, testmozgás, vagy játék után akarjunk aludni menni

- Kerüljük az erős fényt elalváskor, mivel a sötétség jelzi testünknek, hogy alvásidő van

- Reggel, felkeléskor viszont előnyös az intenzív fény, mivel segít beállítani a szervezet óráját és így könnyebb lesz az elalvás a következő este. A reggeli testmozgás is segít ebben

- A kimaradt alvást minél hamarabb érdemes pótolni akár napközbeni szunyókálással is, de ezt este már ne tegyük. Hétvégéken érdemes ilyen esetben kicsit tovább aludni, de ne keljünk fel ekkor sem két-három órával a normális kelési idő után, főleg vasárnap reggel ne

- Célszerű kerülni a koffein fogyasztását délután és este

- Ne vezessünk, ha álmosak vagyunk, mivel ez legalább olyan veszélyes, mint az ittas vezetés

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.