Itt az óraátállítás: mutatjuk, mire figyelj ezekben a napokban

Néhány praktikával tudatosan készülhetünk arra, hogy az egy órával kevesebb alvás ne nyomja rá a bélyegét az azt követő napokra.

Sokan szenvednek tőle, mások pedig alig várják, hogy a téli időszámítást, felváltsa a nyári, amelyet az óraátállítás is jelez. Erre Európában március 30-án kerül sor, amikor óráinkat hajnali 2:00-ról 3:00-ra kell átállítani. Bár ennek is köszönhetően tovább élvezhetjük a nappali világosságot, sokak nagy árat fizetnek mindezért. Az egy órával kevesebb alvás ugyanis oly mértékben megzavarja némelyek alvását, hogy napokig küzdenek fáradtsággal, levertséggel, álmossággal. Pedig ha tudatosan készülünk erre a minden évben bekövetkező változásra, minimalizálhatjuk az óraátállítással járó esetleges kellemetlen tüneteket – hangsúlyozzák a SomnoCenter Alvászavar Központ szakorvosai, akik az alábbi felkészülési pontok szem előtt tartását javasolják.

Ébredjünk 15 perccel korábban

A legfontosabb lépés, hogy elkezdjünk felkészülni az óraátállításra. Négy nappal a március 30-ai óraátállítás előtt kezdjük el igazítani az alvási rendet úgy, hogy az óraátállítás ne legyen drasztikus szombatról vasárnapra. Ezt úgy érhetjük el, hogy minden nap 15 perccel előrébb hozzuk az alvásidőnket a vasárnapot megelőző négy napban.

Engedjük be a természetes fényt

Ha az ébredés utáni első fél órában több természetes fényhez juttatjuk szervezetünk, az segíti a cirkadián ritmusunk működését. Amint felébredünk engedjünk be természetes fényt, húzzuk el a sötétítőket, így a belső óránk alkalmazkodni tud az új fényviszonyokhoz.

Alvásbarát esti rutin kialakítása

Néhány változtatás az alvás higiénia terén serkentheti a melatonin-termelést és segíthet gyorsabban elaludni. Ilyen többek között a koffeinbevitel mellőzése hat órával lefekvés előtt, az alkoholbevitel mellőzése legalább három-négy órával lefekvés előtt, valamint a nehéz étkezések kerülése legalább négy órával lefekvés előtt.

ébredés
Tudatosan készülhetünk arra, hogy az egy órával kevesebb alvás ne nyomja rá a bélyegét az azt követő napokra. Fotó: Getty Images

Semmi kék fény lefekvés előtt

A digitális képernyők kék fénye meghosszabbítja a melatonin-termelődését, amely szükséges ahhoz, hogy elálmosodjunk. A kék fény egyfajta hamis fényérzet szervezetünk számára, amely megakadályozza, hogy a test belépjen a természetes alvási ciklusába. Tartsuk távol az eszközöket a hálószobától és kapcsoljunk ki minden kék fényt kibocsátó képernyőt legalább 90 perccel lefekvés előtt.

Az óraátállítás megmentője a rövid alvás

Ha nem jutottunk el az előző tippek kipróbálásáig vagy az óraátállítás megviseli szervezetünk, a 25 percig tartó rövid alvás remek módja annak, hogy enyhítsük a fáradtságot az óraátállítást követően. A legjobb időpont erre a nap közepe – 14:00 megelőzően – így felfrissülünk anélkül, hogy negatívan befolyásolnánk az esti alvást. Fontos, hogy ügyeljünk az alvás időpontjára, mivel ha túl későn alszunk el az szintén kedvezőtlen hatással lehet az esti alvásra.

Így vészelhetjük át az első napokat

Persze akkor sem kell kétségbe esnünk, ha minden igyekezetünk ellenére azt tapasztaljuk, megvisel minket az egy órás eltérés. Ebben az esetben fókuszáljunk az átállítás utáni első napra, vagyis a vasárnapra. Menjünk ki a szabadba és ébredjünk fel a reggeli napsütés segítségével. Ezt követően próbáljuk meg nem túlterhelni a vasárnapi vagy hétfői napunkat, különösen akkor, ha nappali álmosságot tapasztalunk.

Ha megoldható, a fontos találkozókat vagy eseményeket inkább a hét későbbi részére szervezzük, amikor több időnk lesz alkalmazkodni. Emellett a legjobb elkerülni a hosszú autóvezetést közvetlenül az óraátállítás után, mivel a fáradtan történő vezetés könnyen balesethez vezethet.

Stresszeli az óraátállítás? Felesleges!

Többen már az óraátállítás gondolatától is szorongani kezdenek és előre félnek attól, hogy mindez miként zavarja meg pihenésüket. Pedig az egy órányi eltéréshez – még ha némi kellemetlenséggel is – szervezetünk gyorsan alkalmazkodik, így nem érdemes a mindenképp bekövetkező óraátállítás miatt aggódnunk. „Ez az egy óra plusz vagy mínusz nem számít akkora gondnak, amellyel az ember szervezete ne tudna megküzdeni. Belső óránk egy idegsejt-csoport, mely a látóideg kereszteződése felett helyezkedik el. Mindig érzékeli a külső világot, ha például 8-10 órát repülünk és leszállunk Amerikában, azonnal észleli, hogy ott más a helyzet. Szervezetünk másfél órát képes egy nap alatt visszaigazítani, vagyis 6 órával 4 nap alatt „végez”. Egy óra korrigálás gyakorlatilag 1 nap alatt végbemegy. Valójában csak kismértékű alvásmegvonásról van szó. Bár van, aki érzékenyebb rá, az emberek döntő többsége 1-2 nap alatt alkalmazkodik az új helyzethez” – hangsúlyozza Dr. Szakács Zoltán a SomnoCenter Budapest szomnológusa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!