Eszenyi a Down Világnap kapcsán: "fontosak ezek a mosolygó arcok"

Ebben az évben is megtöltötték a Vígszínházat a Down Világnapra érkező gyermekek és szüleik. A világszerte 2006 óta, itthon pedig másodízben megrendezett esemény célja, hogy összefogással és példaállítással elősegítse a Down-szindrómás gyerekek társadalmi beilleszkedését.

A rendezvénynek a tavalyihoz hasonlóan ismét a Vígszínház adott otthont, ahol a jó hangulatról a Makám, az Alma és a Bojtorján együttes, valamint Hegedűs D. Géza, Kovács Patrícia, Fesztbaum Béla és Hegyi Barbara, a Vígszínház művészei gondoskodtak. A rendezvény újdonsága a Szlovákiából és Lengyelországból érkező Down-szindrómás csoportok bemutatkozó előadása volt.

"Ma végre ismét gyerekektől volt víg a színházunk. Nem is tudok mást mondani: nagyon fontosak ezek a mosolygó arcok nekünk" - mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója, egyben az esemény házigazdája.

A nemes ügyet felkarolva idén híres sportolók ajánlottak fel egy-egy számukra (is) értékes személyes tárgyat, bízva abban, hogy az aukció révén többletbevételhez juttathatják a magyarországi Down Egyesület. Kovács Kati, Erdei Zsolt, Besenyei Péter, Egervári Sándor és Dzsudzsák Balázs relikviáira 2010. április 19. és 28. között lehet az interneten licitálni. Az adományokat az Egyesület a tavalyi évben elkezdett Korai Fejlesztő Központ kialakítására fordítja.

A magyarországi Down Egyesület 1998 óta segíti a Down-gyermekek képességeinek és készségeinek fejlesztését, valamint az őket nevelő családok életét. Az Egyesület nemzetközi mintára hozta létre a magyarországi Down Világnapot, s a szervezők úgy érzik, azóta hazánkban is megkezdődött a társadalmi párbeszéd.

További információk, hasznos linkek: www.0321.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.