Érettségi, vizsgaidőszak: ne tévézzünk tanulás közben!

Egy friss tanulmány szerint az emberek többsége nem tud igazán egynél több dologra koncentrálni, mégis sokan próbálkoznak vele, mert jó érzés a számukra például tévénézés közben olvasni, vagy zenehallgatás mellett tanulni.

Az Ohio Állami Egyetem kutatói Zheng Wang vezetésével 28 napon át követték nyomon néhány főiskolás életét, és arra keresték a választ, milyen mértékben használják a különféle médiaeszközöket, és miből mennyit profitálnak.

A című lapban megjelent tanulmányból kiderült, hogy legtöbbjük számára érzelmi löketet ad, ha több dolgot végeznek egyszerre, noha mindez kognitív funkcióikra inkább negatívan hatott. Vagyis, az, amiről úgy vélték, hogy produktívabbá tette őket, valójában csak az érzelmeikre hatott jótékonyan, nem a teljesítményükre.

Wang ezek után arra volt kíváncsi, vajon a fenti tények ellenére miért válik mégis egyre népszerűbbé a többféle tevékenység együttes végzése, ezért 32 főiskolást kért fel, hogy négy héten át naponta háromszor számoljanak be tevékenységeikről egy mobiltelefonhoz hasonló eszköz segítségével. A résztvevőknek valamennyi médiaeszköz használatáról jelentést kellett adniuk, illetve arról, hogy azon belül pontosan mit csináltak, mennyi ideig, továbbá, hogy végeztek-e egyszerre több dolgot is. Egy hétpontos listából azt is ki kellett választaniuk, melyik tevékenységre mi motiválta őket, illetve, hogy egy tízes skálán milyen mértékű késztetést éreztek az adott tevékenység végzésére.

Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők főleg olyankor végeztek több dolgot egyszerre, ha annak oka a tanulás vagy a munka volt, illetve ha valamilyen szokás késztette őket arra. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ilyen esetekben az alanyok végül nem voltak elégedettek elért eredményekkel, mivel végső soron a párhuzamos tevékenység elvonta a figyelmüket a fő tevékenységükről, bár a munkát vagy tanulást közben szórakoztatóbbnak érezték.

A vizsgálatok során az is nyilvánvalóvá vált, hogy sokaknak már szokásává vált több dolgot egyszerre végezni, így egy idő után nem is tudtak úgy tanulni, hogy közben ne menjen a tévé, vagy ne ellenőrizzék időnként az e-mailjeiket, hiába rontott ez a teljesítményükön. A szakemberek szerint a továbbiakban szükséges lesz annak kivizsgálása is, hosszú távon milyen hatással van a kognitív feladatok elvégzésére a többféle tevékenység együttes folytatása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.