Több száz éve elhunytakról készít digitális arcrekonstrukciót egy szegedi kutató

Az országban egyedülálló módon embertani leletek alapján több száz éve elhunyt emberekről készít digitális arcrekonstrukciókat Kis Luca, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Embertani Tanszékének tudományos munkatársa.


Magyar szakemberek korábban csak szobrászati rekonstrukcióval foglalkoztak, a kutató az első, aki digitálisan készíti el az arcrekonstrukciókat Magyarországon. Kis Luca az SZTE Embertani Tanszékén végezte doktori tanulmányait, és kutatása mellett kezdett el online digitális arcrekonstrukciót tanulni. A munkafolyamat hasonlít a szobrászi alkotásra: minden lépés manuálisan zajlik, azzal a nagy különbséggel, hogy a szakember digitális anyagot használ digitális eszközökkel, és azzal a nagy előnnyel, hogy jobban ellenőrizhető és javítható folyamat közben a rekonstrukció, mert minden réteget egyesével átlátszóvá tud tenni. Kis Luca jelenleg arcrekonstrukciókat készít több, a mohácsi csata tömegsírjaiban eltemetett ember koponyája alapján. 

Illusztráció: Getty Images
Illusztráció: Getty Images

Egy másik projekt Lezsák Gabriella régész Ópusztaszeri Emlékparkkal közös kutatásával kapcsolatos - ő szintén hosszú alvásukból "éleszt fel" egykor élteket; most a Kunszállás-Fülöpjakab avar kori temető gazdag melléklettel ellátott sírjában talált férfi arcának rekonstrukcióját végzi el. A rekonstrukció egyik célja, hogy a múzeumi megjelenítéskor segítsen az embereknek érzelmileg kapcsolódni az adott emberhez.

Forrás: MTI

Címlapképünk illusztráció.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!