Az sem jó, ha túl sokat alszik

Az alváshiány káros következményei közismertek, ám a PLoS ONE című szakfolyóiratban megjelent legfrissebb eredmények szerint a túl sok pihenés hasonló problémákhoz vezethet.

Egy több mint 9 ezer fő bevonásával készült kutatásból kiderült, hogy a napi 6 óránál kevesebbet alvó 50 és 64 év közöttiek memóriája és döntéshozatali képessége gyengébb, ugyanakkor a 65 és 89 év közöttieknél túl sok alvás esetén csekélyebb az agyteljesítmény.

Az alváshiány káros következményei közismertek, ám a című szakfolyóiratban megjelent legfrissebb eredmények szerint a túl sok pihenés hasonló problémákhoz vezethet. Dr. Michelle Miller, a Warwicki Egyetem szakértője kollégáival együtt kimutatta, hogy a szükséges alvásmennyiség, valamint annak a testre és az agyra gyakorolt hatása folyamatosan változik a kor előrehaladtával.

A társszerzőként közreműködő Francesco Cappuccio professzor hozzátette, hogy a megfelelő mennyiségű alvás hozzájárulhat az idő múlásával járó mentális hanyatlás megelőzéséhez.

A túl sok alvás is lehet ártalmas

"Napi 6-8 óra alvás szükséges a fiatal felnőtteknek az optimális agyműködéshez. Ezek az adatok egybeesnek a korábbi vizsgálatunkkal, amely kimutatta, hogy 6-8 óra ideális a testi egyensúlyhoz, valamint csökkenti az elhízás, a a cukorbetegség , a szívbetegség és a stroke kockázatát" - magyarázta Dr. Miller.

Ezúttal fény derült arra, hogy az idősebbeknél még szorosabb összefüggés áll fenn az alvásminőség és a kognitív képességek között. Noha az alváshiány káros hatása nyilvánvaló, a túl sok alvás ártalmasságának oka egyelőre tisztázatlan. Az egyik elmélet szerint a mennyiség a minőség rovására megy, és valószínűbbé teszi a nyugtalan alvást, ami árt a memóriának, zsugorítja az agykapacitást, továbbá fokozott stresszel jár. A belső óra ritmusának megszakítása - például az éjszakai műszak - különösen veszélyes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.