Alvajárás: egy riasztó jelenség

Lehet, hogy az alvajáró még akkor is alszik, amikor már visszafeküdt az ágyába úgy, hogy közben fel sem ébredt. Így soha nem tudja meg, hogy mi történt valójában.

Alvajárásnak azt nevezzük, amikor valaki az ágyából felkelvén sétálgatni kezd, miközben alszik. Számos más, összetett cselekvés is a része lehet. Van, aki járkálás előtt előbb felül az ágyban, és zavartan nézeget körbe, míg van, aki csak úgy hirtelen kipattan az ágyból. A szem általában nyitva van, de a tekintet üres. A cselekvések változatosak lehetnek: vannak olyanok, amelyeknek ezek közül nincs sok értelme, mondjuk, bizonyos tárgyakat furcsa helyre rak át az illető, máskor viszont megszokott tevékenységeket végez az érintett: mosogat, ételt készít, amit esetleg meg is eszik aztán. A viselkedés ellenségessé vagy erőszakossá is válhat. Ritka esetekben előfordulhat az is, hogy a kisgyermek átmegy a szomszédba, vagy a felnőtt beül a kocsiba és elhajt.

Lehet, hogy az alvajáró még akkor is alszik, amikor már visszafeküdt az ágyába úgy, hogy közben fel sem ébredt. Így soha nem tudja meg, hogy mi történt valójában. Az alvajárás hirtelen véget is érhet, méghozzá úgy, hogy alvajáró meglehetősen zavarodott állapotban, és nagy valószínűséggel nem a legmegfelelőbb helyen, igen suta helyzetben ébred fel.

Az alvajárás a NREM alvásban jelentkezik, ritkán vagy rendszeresen, gyakran az alvásidő első harmadában, amikor a lassú agyhullámok dominálnak. A gyermekek 15, míg a felnőttek 4 százalékát érinti, nemre való tekintet nélkül. Gyermekek esetében tulajdonképpen normálisnak tekinthető, és a legnagyobb arányban nyolc és tizenöt éves kor között tapasztalható. Összefüggésben áll örökletes, családi tényezőkkel, az előfordulási arány ugyanis megkétszereződik, ha valamelyik szülő alvajáró volt. A jelenség legfőbb kockázata, hogy az alvajáró kárt tesz magában, hálótársában vagy valaki másnak az otthonában.

A gyermekek a nyitott ablakhoz vagy erkélyajtóhoz mehetnek, vagy ki a szabadba, akár rossz időben is. Az alvajáró égve is hagyhatja a tűzhelyet. Felnőttek esetében - és ez férfiaknál valószínűbb - agresszív viselkedés is előfordulhat. Az alvajáró megzavarhatja szülei, szobatársai, hálótársa éjszakai nyugalmát.

Az alvajárás diagnózisa és kezelése

Amennyiben az alvajáró gyermek vagy felnőtt viselkedése összetett, esetleg veszélyes, egy alvásspecialistával kell konzultálni. Elengedhetetlen a lehetséges kiváltó okok átfogó áttekintése, amelyhez hozzátartozik az egyéb alvási rendellenességek, az egészségügyi problémák és az életkörülmények vizsgálata is. A felmérés során bizonyos esetekben egész éjszakás videofelvétel is készülhet, hogy ezzel segítsék a paraszomnia természetének meghatározását.

Az alvajárónak elegendő mozgásteret kell biztosítani, és ha úgy tűnik, hogy sérülésveszélyes helyzetbe került, akkor csendesen, a nevén szólítva kell ébresztgetni. Mivel a gyermekek jellemzően "kinövik", a szülőknek egyszerűen csak óvintézkedéseket kell tenniük a lehetséges sérülések elkerülésére.

Ötletek szülőknek, hogy miként óvják meg alvajáró gyermeküket

  • Függesszen csengőt a gyerekszoba ajtajára, hogy riasszon, ha az ajtó kinyílik.
  • Higgadtan kísérje vissza a gyermeket az ágyába az alvajárás alatt.
  • Szereljen biztonsági rácsot minden lépcső elé, és csukja be az összes ablakot a házban.
  • Szereljen zárat minden külső és pinceajtóra.
  • Ha az alvajárás az éjszaka azonos szakaszaiban jelentkezik, akkor az adott időpont előtt röviddel ébressze fel a gyermeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.